• BiroAndras
    #198
    "Mellesleg, pl. a hullám/részecske kettősség is eléggé "természetfeletti" dolog..."
    Eleinte nehezen is hitték el. Csakhogy a kísérleti eredmények teljesen egyértelműek voltak, és ez a lényeg.

    "Ha az első kvantummechanikai megfigyelésekkor azt mondták volna, "ez nem lehet, és kész, ilyen irányba ne is kutassunk!", akkor most mi lenne?"
    Hát, Einstein mondott valami hasonlót, bár nem pont így fogalmazott.
    De a kísérleti eredmények ott voltak mindenki orra előtt, egyszerűen lehetetlen volt nem észrevenni őket. Pl. ott volt a fotoelektromos effektus, amit ironikus módon maga Einstein magyarázott meg azzal, hogy a fotont egyszerre hullámként és részecskeként kezelte.
    Egy másik nagyon fontos kérdés a feketetest sugárzás volt. A klasszikus fizikán alapuló modellek folyton értelmetlen eredményt hoztak ki. Végül Max Planck a kísérleti adatokból egy matematikai trükkel kihozta a megfelelő formulát. Abból indult ki, hogy az energia csak megadott méretű adagokban távozhat. Eredetileg úgy gondolta, hogy egy határérték képzéssel megszabadulhat ettől, de kiderült, hogy nem lehet.
    Aztán ott van a spektroszkópia. A színképvonalak létezését a klasszikus fizika nem tudja megmagyarázni, viszont a kvantummechanikai atommodellekből azonnal következik a létezésük, sőt, a pontos értékek is.
    Meg még számtalan jelenség van, aminek a magyarázatakor nem lehet megkerülni a kvantumfizikát.

    Egyébként senki se mondta, hogy a parajelenségeket és társaikat nem érdemes kutatni. Nagy részük ugyan könnyen cáfolható, de vannak tényleg kutatásra érdemes jelenségek is.