A WAREZT KÉRETIK MELLŐZNI!

  • Kodlovag
    #1369
    Közben vissza is vonnám tegnapi állításomat arról, hogy az aktuális játékom túl könnyű lenne. Kapcsolatba kerültem az utolsó 2 civvel, és lényegesen jobbak, mint a két szomszédom. Na ja, nem tudtam gátolni őket a terjeszkedésben. A sok városuk miatt lassan utolérnek. Hely meg már nincs újat alapítani, úgyhogy lehet, hogy folytatom a hódításaimat, amíg az ellen meg nem szerez néhány katonai technológiát. A tegnapi napom meg tömény háborúzással ment. Megtámadtam az aztékokat, hogy elfoglaljam az egyik városát. Jó területen volt (és ott lett most uránium is), és volt benne buddhista vallás. És hiába volt 4 saját magam által alapított és szétterjesztett vallásom, konvertáltam magam buddhizmusra, hogy a másik szomszéddal (inkák) jóban legyek. Ugyanis már a kezdeti találkozásnál ott figyelt a -3 pont a különböző vallások miatt, és még az open borderst sem ajánlotta fel. Ezek után elkezdett követelőzni, és ha nem váltok vallást, az út egyenesen visz a háború felé. És mivel a gép szerint katonailag én voltam a leggyengébb (micsoda hülyeség, csak jól kell használni azt a kis hadsereget, ami van), semmi szükségem nem volt rá, hogy vérszemet kapjanak.
    Éppen nagyban vívtam a második háborúmat az aztékokkal (relationship kb -25), amikor egyszer csak jött egy görög caravel, a hátországomban lévő egyetlen íjásszal védett városom mellett kirakott egy harci elefántot, egy macemant meg egy warriort. Azt hittem, itt lesz a játék vége. Ugyanis a hátország teljesen védtelen volt, mivel vízzel körülvett, hosszú félsziget, távol minden ellenségtől. Még szerencs, hogy volt elég pénzem az íjászt grenardierré fejleszteni. Kivédte mind a három támadást. Ezek után nem bíztam magam a véletlenre, és megerősítettem a hátországot néhány grenardierral meg építettem három fregattot, és meglátogattam a görög tengerparti városokat és megfosztottam őket a tengeri kajaforrásaiktól. Némelyikben többszintes visszaesés következett be. De hát kellett nekik háborúzni.
    A pénzügyi nehézségeimet is sikerült kinőnöm. Csak terjeszteni kell a vallást, aztán ha ez már nem elég, akkor áthelyezni a fővárost és megépíteni Versaillest (ez is úgy működik, mint egy palota), hogy csökkentsük a fenntartási költségeket. Közben mindenfelé market+grocher+bank, ez együtt már +100% bevétel. Valamint államformák között a szólásszabadságot, ennek nincs upkeepje, és a town plusz aranyat hoz. Igaz, hogy alig van townom, de még így is körönként +25 pénzem jön 90% science és 10% culture mellett. Lehet, hogy rá fogok hajtani a kulturális győzelemre. Vannak erre alkalmasnak tűnő városaim.