A WAREZT KÉRETIK MELLŐZNI!

  • Lysandus
    #1204
    Tévedés! :-)

    Ha Civ2-ben a nagy könyvtárra hagyatkoztál, akor már régen rossz volt. Mert lerághattad a körmöd, hogy kinek az űrhajója ér előbb célba. Civ2-ben deity szinten VOLT olyan stratégia, amellyel 1800 körülre már csak egyetlen ellenfél maradt EGYETLEN várossal. Amit NEM volt szabad elfoglalni, ha be akarta valaki gyűjteni az alfa centauriért és a future technology-kért járó bónuszpontokat. Az AI-k ezen startégia mellett már nem tudtak mesterkedni, lemaradtak kutatásban, pénzügyekben, és területben is. Kb 4-5 olyan csoda volt, amit ők építettek meg, ezek közé tartozott a könyvtár is. Ha már az elején elhúzol technológiában, akkor tök mindegy, hogy a második vagy harmadik megépíti, a könyvtáron keresztül max csak egymást érhetik be. Ugyanis neked vezetőként megvan egy tech, de annak akié a könytvár (legyen ez a második), csak akkor lesz meg, ha a harmadik is kifejleszti.

    Nyerő stratégia létezett a Civ1-ben is, de az könnyebb volt. És nemcsak azért, mert abban létezett egy másik módszer, ami már nagyon cheatszerű volt. Mivel a harcban egy egység nem sérült, csak győzött vagy elpusztult, sorozatos mentés/töltéssel EGYETLEN chariottal mindenkit és minden várost le lehetett győzni. Ezért sérülnek az egységek a Civ2-től.