A WAREZT KÉRETIK MELLŐZNI!

  • haxoror
    #1195
    ugye ugye spanyolcsizma rulz

    Erős nép városait elfoglalni néha (inkább sokszor) macerásabb mint egyszerűen feldúlni a területet/városokat, engem nem ér hátrány, nem kell extra új területeket levédenem meg új városok maceráival tökölnöm, töretlenül fejlődhetek míg az áldozat elég rendesen megnyomorodik a csapásban, később fejlettebb egységekkel plusz settlerekkel jövök újra és akkor már esélye sem lesz.

    Nem vagyok invázió párti mert az ember könnyen vérszemet kaphat és addig le sem áll amíg az ellen összes városát el nem foglalja és akkor ott áll kiszolgáltatottan egy dupla akkora birodalommal amit nem tud levédeni és a szomszédok könnyedén szétkaphatnak, a gémben számomra a terület a fontos és nem az ami rajta van, várost improvementset én is tudok építeni és ami fontos a saját ízlésem szerint, eleinte elfoglaltam néhány várost de később szívtam velük rendesen mert az AI hülye helyre építette őket aztán ott a kulturkeveredés, a sok vallás miatt meg az alapítóknak rálátásuk volt a hátországomra nekem nem éri meg ez a macerát.