• [NST]Cifu
    #58
    Nem 0, főleg nem |0| az amit eddig felmutattam, még egy töredékinfo kellett volna, és kis (NEM internetes) keresés után te is eljutottál volna a vízenergiáig (részletek lentebb).

    Rébuszokban beszéltél, és még elvárod, hogy a kismillió dologra, amire igaz lehet az, amit írtál, kitaláljuk, hogy mire gondolsz. Sanálattal közlöm, hogy a gondolatolvasó képességeimmel bajok vannak, ezért csak a nyílt és értelmes hozzászólásokat tudom megfejteni.
    Vízenergia? Mire gondolsz? Duzzasztóműves vizíerőművek, árapály erőművek? Mert a vízenergia alatt általában ezt szokás érteni. Gróf Spanyolról lent.

    ...plutóniummal hajtott NASA rakétára. Pontosan nem tudom, de a lényeg, h az űrbe akartak vele feljutni (természetesen személyt nem szállított, mert kísérleti volt) és hogy felrobbant.

    Plutóniummal hajtott rakéta nem emelkedett el soha a földről. Főleg azért, mert ilyen nem is létezett. Atomreaktorokat valóban akartak használni, de annak az üzemanyaga uránium és nem plutónium (plutónium max. keletkezhet benne). Amerikában volt egy ambiciózus nukleáris rakétahajtómű terv, a NERVA, amely azonban soha nem készült el, így ezzel szintén nem emelkedhettek el a földről. A NERVA tervhez készültek a KIWI és Phoebus kisérleti reaktorok, de ezek csak tesztreaktorok voltak, amelyek fejjel lefelé álltak (a hajtómű maga az ég felé nézett), hogy nukleáris meghajtás működési kisérleteit végezték rajtuk.
    Magyarán szólva az űrbe eddig csak hagyományos kémiai hajtóanyagú rakétákkal indultak, vagyis amit írsz, az fals...

    Említettem, h a radioaktív sugárzás összeegyeztethetetlen az élettel. Ezt a sugárzás jelentős mértékű emelkedésére értettem...

    Akkor bizony rosszul fogalmaztál. Ugyanis ezt írtad:

    "de szerintem ami rádióaktív, az összeegyeztethetetlen az életünkkel."

    Így. Semmi jele mértéknek...

    "A számok önmagukért beszélnek: a két atomtámadáson kívül csak nagyon korlátozott számú sugárbetegséggel járó baleset fordult elő a világon."

    És

    EzeXerint baleset volt a két atomtámadás...
    Oké, félreírták.


    Ajajj... Mond, egy mondatelemzés mennyire megerőltető feladat? Ott van az a "kívűl" szó, direkt ki is emeltem neked...
    Nem ők írták félre, hanem te értetted félre.

    Találóskérdés: összesen (kb) hány atombombát robbantott fel csak az usa?

    Én 1054 nukleáris kisérleti robbantásról tudok, plusz a két japánra ledobott bomba.

    Alapvető ismeretek alatt mire gondoltál?

    Mi a magegyesítés (fúzió) és a maghasadás (fisszió) között a különbség, mivel járnak ezek, mik a kialakulásuk feltételei... soroljam tovább?

    Soroljátok fel plz egy termonukleáris reaktor előnyeit! Meg esetleg hátrányait.

    Fúziós erőmű:

    +Hatalmas kinyerhető energiamennyiség (egy reaktor napi szinten kevesebb, mint egy kg Deutériumot és Triciumot (vagy LiD6, He3, stb.) üzemanyagot igényel)
    +Csaknem teljesen tiszta működés (az adott reakciótól függ, egyes esetekben egyáltalán nincs radioaktív sugárzás, de a legrosszabb esetben is igen minimális (nem keletkezik erősen radioaktív anyag, csak a reaktor belső szerkezete lehet kis mértékben sugárzó - több évtizednyi működés után), ezt leszámítva nem keletkeznek mérges gázok, hulladékok).
    +Ha egyszer elkészül ez lehet a legköltséghatékonyabb energiaforrás (kinyerhető energia osztva ráfordítási költség).

    -Még fejlesztés alatt van, sok a megoldásra váró probléma (ezért lenne fontos minél elöbb elkezdeni az ITER programot), és a fejlesztés eleddig eléggé lassan halad (főleg a pénzhiány miatt).
    -Csak magas technológiai szinvonalon valósítható meg, ami miatt megépítése valószinüleg drága lesz (az elterjedését ez némileg lassíthatja/akadályozhatja)
    -A már említett enyhe radioaktivitás egyes üzemanyagok esetén (a reaktor belső szerkezetét biztonságosan szét kell szerelni, és kezelni kell).

    Ő úgy tudja, csak működő dolgokat lehet szabadalmaztatni, ezért is állította elő ketyeréjét a német engergiaügyi hivatal (nemtom a nevét), és ezért engedték (2 éves herce-hurca után) bejegyeztetni.

    Működő dolgok. Oké, de mi működik? Erre írtam példának az Egely-féle vitalitásmérőt. Azt is szabadalmaztatták. Elvileg az emberből áradó életenergiát mére. Valójában a kézből (vagy bármi másból, akár kenyérpiritóból) származó hőenergia mozgatja.
    A probléma kettős: egyfelől a T. Gróf úr inkább politikai nézeteit osztja meg mindenkivel, amikor a találmányáról van szó, és kikerüli a működéssel kapcsolatos kérdéseket. Azt állítja, hogy a víz nukleáris energiáját használja. Hogy is csinálja? Nos azt megtartja magának, mert a tudósok (akik szerinte istennek képzelik magukat) úgy sem értik meg felkiáltással. Mellesleg annak sem árul el többet, aki nem tudós.
    A működése röviden (legalábbis az, amit ki lehet silabizálni a zavaros szövegéből, és szabadalmának szövegéből): a motor által generált (veszteség)hőből cirka 600 celsius fokra hevíti az üzemanyagként használt vizet - szerinte ez már vízplazma. Valójában csak ionokról van szó (utána lehet nyugodtan nézni), ami történetesen 550 celsius fokon el is ég. Hurrá itt az energia. A gond csak ott van, hogy többet kell befektetni, mint amennyit kinyerünk vele (fajhő, és egyebek - ezekről mélységesen halgat a Gróf úr).
    További szépséghiba, hogy valamiért csak németországban jegyeztette be a szabadalmat, sehol máhol. Ez ugye azt jelenti, hogy németországban szabadalmi védség alatt áll a terve, de sehol máshol - itthon sem. Ő meg azért jött haza, hogy fellendítse a magyar gazdaságot...
    Ha elolvasol pár vele készült riportot, pontosan a fent vázolt dolgokat találkozhatsz: hosszasan ecseteli, hogy az USA mekkora kárt okozott az emberiségnek, hogy a nukleáris energia milyen káros, és hogy ő mennyire fel akarja lendíteni magyarországot és ez így megy...
    A találmányának részleteiről akkor sem szól egy szót sem, ha már harmadszor kérdez rá a riporter. Szóval Gróf úrról ennyit. Ha működik a csodás találmánya, akkor miért nem építette meg a vízzel működő autót? Miért nem talált befektetőket évek óta? Természetesen neki megvan a véleménye, hogy miért alakult így...

    Részemről kívánom, hogy Gróf úrnak működjön a világmegváltó találmánya, de amíg nem fogom a saját szememmel látni, hogy az autó tisztán a vízből nyert nukleáris energiával fog haladni, addig felesleges szócséplés egyáltalán csak felvetni is a találmányát...

    az ottani tv-k valamivel őszintébbek

    Ez nagy-nagy tévedés, lásd az RTL, RTL2, Sat1, Pro7 stb. csatornák Fókusz és Aktív szintű bulvár műsorait. Pontosan ott tartunk, ahol a német és a nyugati TV-k általában. Sajnos, teszem hozzá...

    Feltételezve, h tényleg így van, még mindig unreal számomra a többmillió celziuszfok

    Márpedig itthon is elérték a BME-ben....

    És maga a vita, amiről a cikk szól: ennyi erővel megépíthetnék mind a két helyen egyszerre és a különböző tapasztalatokat megoszthatnák egymással.

    Na ebben tökéletesen egyetértünk. Sajnos most ez a gyerekes civakodás megy, és sajnos nem úgy néz ki, hogy egyhamar vége lesz...