Mi történik?
  • Nasim
    #948
    Valóban, a világegyetem egy nagy titok de csak a fizikai világban élők érzik ezt, mert egy ember tudása egy szellemi lény tudásához mérve szinte semmi. Én úgy gondolom, hogy a világegyetem és ami minket körbevesz az egy számunkra reális de mégis illúzió, egy olyan illúzió ami valóban létezik.

    Egyébként szerintem a pár millió évvel ezelőtti földi élővilág alakítota ki az utat az embernek, azt nem mondanám, hogy a dinók véletlenül haltak ki, és véletlenül jött létre az ember nevű faj.
    Szerintem ennek az egésznek így kellett lennie, és kész.

    Azt szokták mondani Isten a saját képmására "készítette" az embert, viszont én úgy gondolom, hogy inkább a lélek az ami számít, inkább saját szellemének egy másolatát készítette el kicsiben. A dinók kihaltak mert ők már nem fejlődhetnek lelkileg és szellemileg, különben sem lett volna reális ha egy dinoszaurusz alakult volna emberré. Az ember szellemileg és lelkileg egy következő szintet képvisel, de ez a szint a legelső földi élőlényektől kezdve épült ki és most a csúcson az ember van.

    Tehát mindennek a lényege a lelki-szellemi fejlődés, mert az ember halála után jön rá, hogyaz élet egy nagy iskola, egy reális illúzió.