vagy lány ,mire????
-
akos #762 Csak ismételni tudom önmagam: sajnos.
Hozzáteszem: oda-vissza működik a dolog.
Engem is nagyon akart az a lányzó, akinek nem igazán adtam oda magam - kvázi gyötörtem, kínoztam őt. (Persze ez távol áll a megalázástól.) És az is tény, hogy számomra is vonzóbb az, ha valaki nem csak úgy odaadja magát, hanem küzdeni, kaparni kell érte. Azt hiszem, a szerelem (és ezáltal a másik ember vonzalmának, megbecsülésének, stb...) fenntartásának egyik módja, hogy néha egy kicsit megbántjuk, megsértjük, megkínozzuk a másik embert, a párunkat. A biztonságban elenyész a szerelem, a pezsgés, az izgalom... átveszi helyét a nyugodtság, a biztonság, a szeretet.
Mivel azonban a nők (többsége, általában) emócionálisabb a pasiknál, rájuk sokkal inkább jellemző, egyfajta női, freudi mazochizmus. Meg akarják kötni a pasit. Azt a pasit, aki egyébként egy nagyvilági nőcsábász, egy kurafi. Miért őt? Mert ő sokkal izgalmasabb, mint békés, otthonülő típus. A nők abban bíznak, hogy az izgalmas pasi mellett akkor is minden izgalmas marad, ha "megszelídítik". Pedig sajnos a két dolog kizárja egymást - de ebbe kevesen gondolnak bele... és az izgalmas hapsi az izgalmasságát pont a "megszelídíthetetlensége" által nyeri el. Amikor aztán jönnek a gondok, sértések, bántások, megcsalások, stb., a lányok szépen alárendelik magukat. Szenvednek. És azt remélik, hogy a szenvedésük által tudják majd a hapsit maguk mellé láncolni, mondván, hogy az a szemétláda előbb-utóbb csak felfedezi, hogy ők mennyi mindent lenyeltek/megtettek érte. Úgymond méltányosságot remélnek. És azt várják, hogy egyszercsak minden jóra fordul majd. De nem...
Ezzel van egyébként teli az összes női magazin: "32 éves vagyok, van egy gyerekem. A férjem gyakran megy más nők után, sokszor iszik. Ilyenkor erőszakos, és gyakran bánt. De szeretem... mit tegyek?!"
Na asszem ennyi. Uff!