A nagy Gazdasagi Világválsag
  • OKkultist
    #656
    Ezt a Bilderberg témát felvetettem pár helyen, MIUTÁN a zsindex lehozta a Holbrooke interjút, de semakkor, sem azóta nem kapott nagyobb hangsúlyt, pedig ritka, hogy ne azt mondják a belsős k*cs*g*k, hogy kacsa, nincs is olyan, meg az egész az összeesküvés-elméletekkel foglalkozók kitalációja. Alex Jones mondta, hogy pár éve még őrültnek nézték, mert a Bilderberg gyűlések helyszínén, azok ellen tüntetett (évről évre egyre többen vannak) most meg már beismerik, hogy van ilyen, persze lehazudják a jelentőségét, de ha ilyen ütemben haladunk, akkor 2012-re hivatalosan is bejelentik a világkormányt, 1db világvalutát, 1db világhadsereget, és a kötelező apróságokat ami ezzel járnak: minden otthonban kamera (bent, nehogy valami "terrorcselekményt" készíts elő), chipet mindenkibe, hogy tudják, mikor merre jársz, mit csinálsz, nehogy "terrorcselekményt" készíts elő, a szabad közlekedés és a szabad választás még annyira sem lesz az , mint ma. A magyarországi helyzetet nem is akarom elképzelni, mert sok olyan jelzőt kellene leírnom, mint cigány, zsidó, cionista, áldemokrácia, recesszió, stb.. Tipikusan errefelés vezet ami most az IMF szerződés körül megy, a beleegyezésed és tudtod nélkül rólad kötnek szerződést. (a tulajdonuk vagy?) És még meg is magyarázzák. (a sok idióta meg elhiszi, vagy azt mondja, őt nem érdekli, mintha ő nem tartozna a rosszul járók csoportjába.) Az azért több , mint furcsa, hogy egy ÁLLAMI titkosszolgálat mit keres egy olyan helyen, ahol magánemberek, magáncégek képviselői beszélgetnek egymással???? Mert, he mint az ÁLLAM KÉPVISELŐI vannak ott, akkor meg NEM LEHET TITKOS!!!! Megint a rólad döntenek, de a tudtod és beleegyezésed nélkül. Ezt utoljára óvodáskoromban tűrtem el. (ott meg általában úgy is jól jártam)