A nagy Gazdasagi Világválsag
-
#605
"Én meg úgy vélem, hogy noha a jelenlegi gazdasági helyzet rengeteg visszaélésre ad okot, de egyáltalán nincs mögötte egy olyan összeszedett, összefogott nagy háttérmahináció, amit te bele akarsz látni. "
és
"Egy példa: a most tönkrement amerikai hitelalapok például azért kezdtek el kevésbé tehetősek számára is elérhető nagy összegű hiteleket nyújtani, mert az 1990-es évek elején és közepén erre amerikai kormányzati nyomás volt. A gazdaság felpörgetésére fel kellett pörgetni a fogyasztást, amit hitelekből valósíthattak meg a kis emberek."
Erre szeretnék reagálni, nekem is megvan a saját recenzióm.
Az 1929 es Tőzsde crack után volt ilyenami most van,hogy a tartalék rendszert felhasználva magánszemélyeknek is hiteleztek, ugyan annyiért mint a többi banknak. Ez egy jó indikátora annak hogy valami nagyon meredek lejtőn indult most meg a világgazdaság.
De tévedés azt állítani,hogy népi vagy kormányzati nyomás hatására engedett a központi bank. Ez egy nagyon jól megszervezett akció volt, akkor is és most is. A piac arra törekszik,hogy a kereslet kínálat rendszerén kersztül természetesen szabályozza magát, de ennek az akciónak a következtében MESTERSÉGESEN stimulálva lett akkor is és most is a keresle, mivel pénzt adagoltak a hanyatló gazdaságba igen kemény feltételek és kamatok árán. Ezért is utasítják el sokan a most felajánlott mentő csomagot, mert tanulva a múltból, tudják ennek igen kegyetlen árat szabtak. Nemsokára kihúzzák a talajt a gazdaság lába alól, beszüntetik a mesterséges tőke injekciózást és visszaköveelik a kamatos kölcsönöket, aminek következtében egy pillanat alatt megbénul a gazdaság, valószínűleg háború is lesz.
Ez a fokú ellenséges szerveződés egy valós gazdasági ellenérdekeket "képviselő" TITKOS szervezet képében realizálható.
Azért titkos, mert nem tudunk róla, nincs sajtója, médiája, hivatlos csatornákon nem értekezhetünk róluk. De egyértelművé teszi őket azok a behatások amiket a gazdasági világon szándékosan hajtanak végre.
Vannak dolgok amikről nem lehet tudomásunk, nem vagyunk beavatottak, de bizonyos hogy van egy szuperinteligenciával rendelkező manipuláló szándék a gazdaság hátterében.
Véletlenül pont tudok is neked egy kis tőri órát tartani, de ez nem az a history, ami a tankönyvekben van, ez annál sokkal kényesebb, diszkrétebb igazság.
Miért omlott össze a New York-i Tőzsde 1929-ben?
Ma már elegendő adat áll rendelkezésünkre annak a kijelentéséhez, hogy a new yorki tőzsde összeomlását, amely kiváltotta a nagy világgazdasági válságot, a Federal Reserve System megtervezett intézkedései készítették elő. A City of London vezető bankárai már több mint egy évszázadon át úgy manipulálták a pénzügyi folyamatokat, hogy felváltva hoztak létre inflációs és deflációs időszakokat, mindezt azért, hogy a rendelkezésükre álló pénzvagyont még gyorsabban növelhessék. Az 1920-as évek végére megérett bennük az a szándék, hogy a mesterségesen felfúvódott tőzsdei árak és a részvénypiac összeomlásával rákényszerítik az amerikai államot, hogy mondjon le az aranyra beváltható pénz forgalombantartásáról. 1923 és 1929 között a Federal Reserve System mintegy 62%-kal kibővítette az amerikai gazdasági élet számára rendelkezésére álló közvetítő közeget, a saját maga által kiadott bankjegyet, a dollárt. Sok beruházó igénybe vette a könnyen elérhető és olcsó kamatozású hiteleket azért, hogy ezen a pénzen részvényeket és más értékpapírokat vásárol¬jon. Ez a folyamat vezetett ahhoz, hogy a részvényárak szédítő magasságba emelkedtek.
A washingtoni Kongresszus néhány törvényhozója látva ezt a folyamatot, 1928-ban kongresszusi meghallgatásokat tartott arról, hogy miként lehetne stabilizálni a dollárt. Ezeken a kongresszusi meghallgatásokon derült fény arra, hogy 1927-ben a FED és az európai központi bankok vezetői egy titkos munkaebédjükön kidolgoztak és elfogadtak egy tervet arról, hogy előkészítenek egy nagyarányú tőzsdei összeomlást. Mivel az amerikai törvény¬hozók többsége szabadkőműves volt (a képviselők 69%-a, a szenátorok 63%-a tartozott a szabadkőművesség valamelyik irányzatához), így a kihallgatások során felszínre került tények nyomán nem hoztak megfelelő intézkedéseket. Az Egyesült Államok élén álló Calvin Coolidge elnök maga nem volt szabadkőműves, de az ő befolyásuk alatt állt és kormányának vala¬mennyi tagja kivétel nélkül szabadkőműves volt. Köztük volt Andrew Mellon pénzügy¬miniszter, a Mellon National Bank of Pittsburgh elnöke, aki a „Royal Arch” elnevezésű fokozatot viselte, mint szabadkőműves. 1929. február 26-án az ugyancsak magas fokozatú szabadkőműves Montagu Norman, a Bank of England kormányzója, Washingtonba utazott, hogy tárgyaljon Andrew Mellon-nal. Nyomban a tárgyalást követően a FED megváltoztatta hitelezési politikáját és a kamatok nagyarányú megnövelésével megnehezítette a hitelekhez való jutást. Ebből a tényből kiindulva és az ezt követő eseményekre támaszkodva levonhatjuk azt a következtetést, hogy a brit szabadkőműves pénzoligarchia szándékosan olyan monetáris kurzusba kezdett, amely szükségszerűen vezetett a pénzügyi összeomláshoz, és addig példa nélkül álló gazdasági nehézségeket okozott az amerikai gazdaság egészének és az Egyesült Államok lakóinak. A fő cél az volt, hogy kikényszerítsék a kormánytól az aranyra átváltható pénz feladását. De további fontos cél volt az értéket előállító reálgazdaság ipari és mezőgazdasági üzemeinek a pénzügyi oligarchia tulajdonába való átvétele. A City of London urai számára azonban fontosnak találták, hogy tájékoztassák szabadkőműves testvérüket, Andrew Mellón-t, mert egyrészt az amerikai pénzügyminiszternek tudnia kellett, hogy a saját vagyonát mikor vonja ki a tőzsdéről. Fontos érdek volt, hogy az amerikai pénzügyminiszter saját vagyonát illetően gazdaságilag ne menjen csődbe, mert ellenkező esetben olyan kormányintézkedésekhez folyamodhat, mint a tőzsde bezárása, egészen addig, amíg a spekulációs láz alábbhagy, és a tőzsde megnyugszik.
1929. március 9-én a Grand Orient szabadkőműves Paul Warburg jelt adott a FED valamennyi tagbankjának, hogy kezdjék meg részvényeik még magas áron történő eladását, és mielőbb vonják ki vagyonukat a tőzsdéről. Ha a jelzést követően azonnal cselekednek, hatalmas haszonra tehetnek szert, amikor a Dow Jones index a mélybe zuhan. Mellon-nak a bankja volt az első, amely követte Paul Warburg tanácsát. Hét hónappal később, 1929. október 24-én, a FED által hét éven át következetesen felpumpált pénzbuborék kipukkadt. Ekkoriban már új elnöke volt az Egyesült Államoknak, Herbert Hoover, aki maga nem volt szabadkőműves, de az ő pénzügyminisztere is Andrew Mellon volt, vagyis az az amerikai politikus, akit elsőnek tájékoztattak a new yorki tőzsde tudatosan előidézett krachjának az időpontjáról. Az említett tőzsdei összeomlás menete a következő volt: A Wall Street szabadkőműves pénzemberei egyszerre visszahívták a tőzsdei brókerek számára nyújtott 24 órás hiteleket. A tőzsdei brókerek és ügyfeleik így arra kényszerültek, hogy piacra dobják részvényeiket, mert csak így tudtak készpénzhez jutni és így tudták a gyors és rövidlejáratú hiteleket visszafizetni. A FED rendszerébe nem tartozó bankok jelentős mértékben vettek fel és nyújtottak is tőzsdei spekuláció céljára rövidlejáratú hiteleket. Amikor ezeket a hiteleket váratlanul visszahívták, és a hitelezők megrohamozták a bankokat, ezek a bankok kénytelenek voltak bezárni. A Federal Reserve System, amely többek között azzal indokolta létjogosultságát, hogy ellátja a „Lender of last resort” („Utolsó menedék bankja”) feladatát, visszautasította, hogy ezeknek a pénz nélkül maradt bankoknak a segítségére siessen, és hitelekkel lássa el őket.
A FED-nek és a hozzá hasonló többi modern központi banknak - legalábbis hivatalosan - az a legfontosabb funkciója és egyben létének végső igazolása, hogy a kereskedelmi bankok számára végső hitelforrást jelentenek, azaz a „hitelezők végső mentsvárai”. A végső hitel¬forrás iránti igény pénzügyi válságok idején merült fel - és ma is ilyen esetekben jelentkezik -, vagyis amikor megrendül az emberek magánhitelekbe vetett bizalma, és magánköveteléseiket megingathatatlanul szilárd eszközökbe kívánják konvertálni. Ez a nyomás nagy erővel nehezedik a bankrendszerre, és ha egy bank nem képes gyorsan likviddé tenni pénzügyi eszközeit, akkor az egész rendszert az összeomlás veszélye fenyegeti. Ezt előzheti meg a központi bank, avagy kivételes esetekben az állam támogató közbeavatkozása. De mint már utaltunk rá, a FED nem teljesítette ezt a törvény által előírt kötelezettségét. Ezért az 1929-et követő négy és fél évben az Egyesült Államok gazdasági élete és a társadalom egésze mély válságba süllyedt.