A nagy Gazdasagi Világválsag
-
patiang #568 Irán már akkor is a nemzetközi tőke szemében szálka volt. Mert ugye előtte a sah idején csókolgatták egymás fenekét. Abban pillanatban, mikor a tőke már nem a fenség volt, legalább is nem abban az értelemben, rögtön ellenséget kreáltak belőle. Irak. Tulképp nagy bűn volt a lerohanása, hiszen egy olyan "stabilitást" ingattak meg, mely addig is hadilábakon állt. De azért mint haver Irak is benne volt a kosárkában. Abban a minutumban amikor Irak rájött, hogy az olaj hatalom is lehet a kezében ( a kis butus ), tetézve Kuwait-al, rögtön elnáspágolták. S mi van most egy úgy ahogy prosperáló ország helyén? Anarchia. S, hogy mikor vonulnak ki? Mikor a tőkének frankón mindegy lesz, hogy irtják az iraki népet. Olaj-pénz.
Majd a tőke megmondja mikor szabad a "döntés".