A nagy Gazdasagi Világválsag
-
remark #3313 A projekt akkor érték, ha megvalósul és értéket termel.
Igen, a projekt akkor érték. De a hitel nem attól lesz érték, hogy a projekt megvalósul-e. A hitelnek a kihelyezése pillanatában is van értéke, hisz az elkölthető a gazdaságban található javakra. A projekt értéke a projekt végén jelenik meg, de a hitelnek a projekt legelején is van értéke, mégpedig attól, hogy a hitelként kiadott összeggel a hitelt felvevő mások által előállított értékek felett rendelkezhet.
Tehát pl. amíg nyomja az USA a dollárt, addig azon országok által megtermelt értékek felett rendelkezhet, akik a dollár használatára rávehetőek vagy kötelezhetőek voltak. A feltételezés pedig az, hogy egyszer majd ugye az USA ugyanennyi értéket vissza fog adni azoknak, akik most az USA-nak dolgoznak saját maguk helyett. De ez csak feltételezés.
Ugyanez igaz mindenkire aki hitelt vesz fel.