A nagy Gazdasagi Világválsag
  • lopbisz
    #3009
    "pénzszerzést írtam a hsz-emben"
    igaz nem figyeltem

    "Nem, de a padban szerzett tudás kellett hozzá, hogy képes legyen túlnőni magát, legalább is a legtöbb esetben."
    Ezt letárgyaltuk lejeb, hogy "is-is" alapon ki hogy, de avval nem értek egyet, hogy a legtöbb esetben.

    Egyébként szimplán arra utaltam a kommentemnél, hogy nem kell azt hinni, hogy mindent tud az ember. Én se tudok mindent, sőt.

    "Viszont ismerni kell a könyvelés összes szabályát és idióta kivételeit, ezeket viszont a padban tanítják."
    lehet :D

    A felelősséget nem jogilag mondtam.

    Például a bank úgy kapuzik, hogy jogilag ne lehessen felsőségre vonni, tehát ha akarnád sem tudnál vlük mit kezdeni, ez direkt így van kitalálva.
    De én azt írtam, hogy becsület, vagy erkölcsi felelőssége van.

    Tudom üzleti világban sokaknak ez nem mond semmit de nekem fontos dolog. És meggyőződésem, hogy a csalok (hosszabb távon) szarul fognak járni az ilyen mentalitással.

    Például a bankok esetében, majd a jövőgenerációja fogja leverni a port. Azzal, hogy nem vesznek fel annyian majd hitelt. Mivel a mostani szülők befogják idomítani a gyereküket, hogy semmi félékepén se vegyenek fel hitelt a bankoktól.

    "Volt pár ismerősöm, akik befektetési tanácsadók voltak, ők nem csak nem értettek hozzá, de még hülyébbek is voltak mint egy átlag ember. Gyakorlatilag meg kell tanulni egy beetetőszöveget, meg megtanítanak, hogy hogyan kell úgy kitérni a kérdések elől, hogy úgy tűnjön, mint ha értenél hozzá."

    Nah végre valamiben egyetértünk, látom vágod a témát. Helyes :D