A nagy Gazdasagi Világválsag
  • [NST]Cifu
    #3007
    Nem is mondtam, vagy utaltam rá, hogy ez üdvözlendő lenne. Csak arra utaltam, hogy ha az ember aláír egy papírt, akkor tájékozódjon már a felől, hogy mit is ír alá. Mert tetszik, vagy sem, de az aláírással elfogadod a szerződést.

    Ha a legkisebb kétsége is van az embernek a felől, hogy nem tisztességesen járnak el vele szemben, akkor meg fel kell állni, és keresni kell másik hitelintézetet / hitelkonstrukciót. Ha az ember meg ilyen susmussal találkozik, hogy úgy kell rákérdeznie egy opcióra, akkor meg jobban teszi, ha tényleg nem is erőlteti a dolgot tovább.

    Ezzel amúgy az a nagy probléma, hogy az emberek nem olvassák el, nem akarják megérteni az aláírásukkal vállalt felelősség volumenét. Utána meg már hiába panaszkodnak, hogy a bank, a munkáltató, a főbérlő, stb. kiszúrt velük, mert az aláírással elfogadták azt.

    A mutyizás, kis kapuk és egyebek voltak / vannak / lesznek nem újdonság, és nem honi találmány, akad belőle mindenhol. :)
    Jellemzően ott nem tudják megvetni a lábukat, ahol elég gerincet mert növeszteni az ember, hogy az ilyenekre azt mondja, hogy márpedig nem. :)