A nagy Gazdasagi Világválsag
-
Cef #2997 A befektetők is kockázatot vállalnak amikor úgy döntenek, hogy befektetnek valamibe. A nyereségért teszik, de tudják, hogy a legrosszabb esetben mindent elveszíthetnek. Tehát ők pontosan azért adják oda a pénzüket, hogy "feltegyük ruletten". Kicsit túlzó megfogalmazás, mert nem hasonlít a szerencsejátékhoz, kalkuláltan vállalnak kockázatot, próbálják nem a véletlenre bízni.
"Konkrét hazugságról beszélünk. Tehát az egyetlen fél, akitől az információ maga származhat, az hazugságot terjeszt. Minden ilyen esetben a megtévesztő felet szokás a bíróságokon felelősségre vonni."
"Hazudtak neki, tehát rászedték. Erről beszélek az elejétől fogva."
Most akkor általánosságban beszélünk, vagy konkrétumokról? Mert nekem az eddigi hozzászólásaidból az jött le, hogy általánosságban írsz a rendszerről, és arról, hogy mi van ha hazudnak vagy csalnak, de ezt úgy állítod be, mintha az egész csak ebből állna és a velejéig rossz.
"Más szavakkal a kis bűn az nem bűn? Hazugság vs. testi sértés"
Itt most nagyon elsiklottunk egymás mellett. Nálam a bukott befektető azt jelenti, hogy rosszul fektetett be, és elvesztette a pénzét, akár törvényesen, tehát nem csalták ki, nem lopták el nem verték át. Úgy hangzik amit írtál, mint ha a befektető csak akkor bukhatná el a pénzét amikor rászedik.
"Mindhárom tevékenység lehet látszólagos, és szolgálhatja a saját a cég saját érdekeit anélkül hogy az eredeti (hangoztatott) célkitűzésből bármi megvalósulna."
Igen, ez is lehet.