A nagy Gazdasagi Világválsag
-
#2457
Idézetek az Állatfarmból, amit Orwell bácsikánk írt, még nagyon nagyon régen.
Nemsokára tisztázódott a tej eltűnésének rejtélye is. Mindennap belekeverték a disznók moslékába. Éppen érett a korai alma, a gyümölcsös pázsitja teli volt hullott gyümölccsel. Az állatok természetesnek tartották, hogy egyenlően osztozhatnak rajta, egy szép napon azonban rendelkezést adtak ki, hogy a gyümölcsöt össze kell szedni, és be kell hordani a szerszámoskamrába a disznók számára. Egyes állatok morogtak emiatt, de hasztalan. Ebben a kérdésben valamennyi disznó egyetértett, még Hógolyó és Napóleon is. Kiküldték Süvit, hogy lássa el a többieket a szükséges magyarázattal.
- Elvtársak! - kiáltotta Süvi. - Remélem, nem képzelitek, hogy mi, disznók, ezt önzésből csináljuk, vagy előjogokat akarunk biztosítani magunknak? Sokan közülünk egyenesen utálják a tejet meg az almát. Én sem szeretem. Egyedüli célunk az, hogy megóvjuk egészségünket. A tej és az alma (ezt bizonyítja a Tudomány, elvtársak) olyan anyagokat tartalmaznak, amelyek nélkülözhetetlenek a disznók egészséges táplálkozásáshoz. Mi, disznók, szellemi munkások vagyunk. Ennek a tanyának az egész vezetése és szervezése a mi vállunkon nyugszik. Éjjel-nappal a ti jóléteteken őrködünk. A ti kedvetekért isszuk a tejet és esszük meg az almát. Tudjátok, mi történne, ha mi, disznók, elhanyagolnánk kötelességünket? Visszajönne Jones! Igen, visszajönne Jones! Biztos vagyok benne, elvtársak - kiáltotta Süvi, szinte könyörögve, ide-oda ugrálva és a farkát tekergetve -, biztos vagyok benne, hogy nincs köztetek senki, aki Jones visszatérését kívánná!
A disznók maguk nem dolgoztak, csak irányították és ellenőrizték a többieket. Felsőbbrendű tudásukból természetesen következett, hogy magukra vállalják a vezetést. Bandi és Rózsi befogták magukat a fűkasza vagy a fogatolt rendsodró elé (zablára meg gyeplőre persze már nem volt szükség), és fáradhatatlanul jártak körbe-körbe a mezőn, miközben egy disznó ott baktatott mögöttük, és oda-odakiabált nekik: "Gyia, elvtárs!", vagy: "Hőha; elvtárs!", ahogy a szükség kívánta.
A határozatokat mindig a disznók terjesztették elő. Azt a többi állat is megértette, hogyan kell szavazni, de soha eszükbe se jutott volna javaslatokat kigondolni. A vitákban mindig Hógolyó és Napóleon voltak a legaktívabbak, de észre lehetett venni, hogy sohasem értenek egyet: bármilyen javaslattal állt elő az egyik, számítani lehetett rá, hogy a másik ellenezni fogja.
Elfogadottá vált, hogy a gazdaság vezetésének minden kérdésében a disznóknak kell határozniuk, hiszen nyilvánvalóan okosabbak a többi állatnál, de határozataikat azért szótöbbséggel jóvá kell hagyni. Ez az elrendezés elég jól működött volna, ha Hógolyó és Napóleon között nem dúlnak állandó viták. Mindenben különbözött a véleményük, amiben csak véleménykülönbség merülhetett fel.A Nagygyűléseken Hógolyó gyakran megnyerte a többséget ragyogó szónoklataival, de Napóleon a köztes időben ügyesebben agitált, hogy őt támogassák. Különösen a birkák között aratott sikert. Az utóbbi időben a birkák ha kellett, ha nem, elkezdték bégetni, hogy "Négy láb jó, két láb rossz!", és ezzel gyakran megzavarták a Nagygyűlést. Azt is észre lehetett venni, hogy különösen Hógolyó szónoklatainak döntő pillanataiban kezdték el harsogni, hogy "Négy láb jó, két láb rossz!".
Hogy, hogy nem, a gazdaság egyre gazdagabb lett, az állatok mégsem gazdagodtak - kivéve persze a disznókat meg a kutyákat. Ennek részben talán az volt az oka, hogy olyan sok volt a disznó meg a kutya. Nem mintha ezek az állatok nem dolgoztak volna, a maguk módján. Az ő munkájuk, mint Süvi fáradhatatlanul magyarázta, a gazdaság felügyelete és szervezése - soha véget nem érő munka. Ennek a munkának a nagy részét a többi állat tudatlansága miatt fel se tudta fogni. Süvi elmondta például, hogy a disznóknak nap mint nap hallatlan munkával olyan rejtelmes dolgokat kell összeállítaniuk, mint a különböző "dossziék", "jelentések", "jegyzőkönyvek" és "emlékeztetők". Ezek nagy papírlapok, melyeket tele kell írni, aztán mihelyt teli vannak írva, el kell égetni a kazánban. Mindennek mérhetetlen nagy a jelentősége a gazdaság jóléte szempontjából, mondta Süvi. De sem a disznók, sem a kutyák munkája nem termelt semmiféle eleséget, márpedig nagyon sokan voltak, és mindig nagyon jó volt az étvágyuk.
A többiek élete, amennyire fel tudták mérni, olyan volt, mint mindig. Általában mindig éhesek voltak, szalmán aludtak, vályúból ittak, dolgoztak a mezőn; télen a hideg gyötörte őket, nyáron a legyek. Az öregebbek néha összeszedték homályos emlékeiket, és megpróbálták megállapítani, hogy vajon a Forradalom első napjaiban, közvetlenül Jones elűzése után, jobban vagy rosszabbul mentek-e a dolgok. Nem tudtak rá visszaemlékezni. Semmivel sem tudták összehasonlítani jelenlegi életüket: semmihez sem tudtak igazodni, csak Süvi számoszlopaihoz, amelyek kivétel nélkül mindig azt bizonyították, hogy minden egyre jobb és jobb lett. Az állatok megoldhatatlannak találták a problémát, és mostanában már egyébként is nagyon kevés idejük volt ilyen dolgokon töprengeni. Csak az öreg Benjámin állította, hogy hosszú életének minden részletére emlékszik, és tudja, hogy a dolgok sohasem mentek, és soha nem is mehetnek se jobban, se rosszabbul - az éhség; a szenvedés és a csalódás, mondta, az élet megváltozhatatlan törvényei.
Ugye magunkra ismerünk az állatokról??