A nagy Gazdasagi Világválsag
-
OKkultist #2154 HAHAHAHAHAHAHA, MADOFF, a NY-i zsidókat is átverted, halott ember vagy!
A nyomozás jelenlegi állása szerint a csalássorozat egészen a hetvenes évekig nyúlik vissza. A felügyeleti szervek évekre visszamenőleg nézték át [3] a társaság működését, és nem találtak nyomokat arra, hogy akár egy részvényt is vettek volna. Pedig az ügyfelek évente többször is kaptak elszámolást, hogy milyen részvényekkel, mekkora nyereséggel kereskedtek. Novemberben küldte utolsó jelentését, amiben arról írt, hogy 35 jól ismert részvényből vásárolt. Ugyanakkor ezekben a jelentésekben alapvető hibákat is elkövetett: azt írta például, hogy 21,81 dollárért vett Microsoft-papírokat november 12-én, de aznap nem járt 21 dollár felett a részvény. Hasonló bakik voltak a Citigroup, Coca-Cola és az Apple részvényeivel is.
Nemcsak a pénzügyi világban volt neve, a New York-i zsidó elit körökben is nagy elismerésnek örvendett, nagyon sok jótékonysági alapítvánnyal volt szoros kapcsolatban, ő kezelte a pénzüket is. Most ezeknek az alapítványoknak is elúszott a teljes vagyona.