A nagy Gazdasagi Világválsag
  • OKkultist
    #1336
    Mivel sem a gyenge forint, sem az erős forint nem jó, csak az lehet a megoldás, hogy amit lehet azt belföldön megtermelni, a lehető legkevesebb import felhasznáálással, de csak azt amit fogyasztani/felhasználni is belföldön fognak. Az import visszaszorítása arra, ami ki is megy az országból, tehát itt a hozzáadott érték a munka és a szakértelem kell, hogy legyen. Nem függhet egy ekkora ország attól, hogy éppen milyen hangulat van a tőzsdén, és nem fenyegetőzhet pár multicég, hogy arrébb megy 1-2 országgal, mert ott 10centtel kisebb valamilyen költség. TEHÁT az olyan tőkét ami NEM illeszkedik ebbe a képbe, azt BE SEM ENGEDEM, mert egyrészt úgy is el fog menni, másrészt a végén nettó veszteség lesz belőle. (túl nagy kedvezményeket kérnek, túl kevés amit adnak, technológiában, infrastruktúrában, stb..)
    Az autópálya nagyon gyenge példa, mert ez csak pénzszivattyú volt, ilyen áron jobban megérte volna 1db állami céget létrehozni, az összes tudás megvan itthon is az útépítéshez, (a komcsik is bírtak autópályát építeni, nem is akármilyet, menj végig az M3-on, érezhető a különbség)
    a gépeket megvenni, az állam tud magának kavicsbányát is venni/nyitni, és NYOMOTT árakon megépíteni, alkudozás, korrupció és 2-3X árak helyett. (ezen röhög a környék, Horváto., Szlovákia, Ausztria, stb...)
    Az előnye az lett volna, hogy a tudás és a technológia megmaradt volna, ha nem is monopólium, de egy erős árszabályzó lehetett volna. Ugyanezt a rendszert kellett volna az áruelosztó pléhdobozokra is alkalmazni, (amiknek olyan hangzatos nevük van, mint szupermarket, hipermarket, stb..), ha csak piacot akarnak, akkor automatikus bukás legyen a részük. (német és osztrák joghurtot olcsóbban lehet venni, mint magyart, ez biztos nem jó irány), az MNB meg a feketejánosok sorozatos elqúrásait meg sem említem, meg azt sem, hogy soha senki nem került börtönbe, mert elqúrta, vagyonelkobzás+20év fegyház kellett volna 90-ben pár embernek, és most nem itt tartanánk. (ha már olyan balf*sz gavallér volt az ország vezetése, hogy vállalt mindent, amit az elődök qúrtak el, sőt méltó utódaikká váltak...)