A nagy Gazdasagi Világválsag
  • Frayer
    #1253
    A lakosság nem akart eladósodni.
    De ha már egyesek felvették, akkor már ne vesszen kárba.
    Azért az elég bűncselekény gyanús,hogy 70-es években az ország 1 milliárd dollárt vett fel kölcsönben 10 év alatt. Ugyan ezen 10 év alatt visszafizettünk 11 milliárd $ kamatot.
    Érted? Az az 1 milliárdot sem mi ettük meg, hanem szépen megmaradtak a hitelező bankoknál, és a kincstár, mnb benyelte. De milyen jogon?
    Azóta még jobban adósítottak el, olyen pénzekkel amiket meg sem kaptunk.
    Nem lehet azt mondani,hogy megettük, hiszen az ország mindig ilyen szegény romlott krülmények között élt. Régebben nem voltuk rászorulva a petro dollár kölcsönökre , hiszen ha ennünk kellett, mi magunk termeltünk meg mindent magunk számár, ugyan így építkezésnél, mi építettünk, mi hatalmas bútor gyáraink voltak, bánya társaságok voltak magyar kézben, repülő társaságunk vol, volt olaj társaságunk is, mol, vasutaink is voltak. Ma már nincs semmink, elment adóságrendezésre. olyan adóságra, mihez a magyar embernek semmi köze nem volt.


    Tegyük fel,hogy rajtad kivülálló féllel megegyezek, hogy akkor adok neked kölcsön pénzt, mert kitaláljuk, hogy szükséged van rá, meg hogy az milyen jó lesz neked.
    Aztán megyünk a közjegyzőhöz, ügyvédhez, és kötönk egy kölcsönadási szerződést, évi 20% os kamatra, amit nem te fogadsz el, hanem egy olyan ember aki a te képviselődnek neveztette ki magát.

    Majd ezt a pénzt te nem kapod meg, hanem a képviselődnél marad, mert úgy gondoljuk,hogy ezzel a pénzzel te könnyelműen bánnál, és elherdálnád. Persze néha kapnál egy kis pénzt, zsíros kenyérre,hogy ne halj éhen. Aztán kemény munkába fognak, hiszen neked törlesztened kell a hitelkamatokat és a felvett adóságot is, éjt nappallá téve dolgozol, kifuladásig, amikor megkérdezed, hol van az a rengeteg pénz amit felvettünk, mégsincs rá szükségem adjátok vissza.
    - Sajnálom, ezt a pénzt már felélted, már elfogyott, mondtam neked,hogy ne egyél annyi zsíros kenyeret, nem tudok többet adni, ne akarj brüsszelen élősködni te nyomoronc. Menj vissza húzd a rabigát.

    Ennek a rabigának a húzása tart még a mai napig is. Ennek soha nem lesz vége ha nem teszünk valami radikális változtatást. A közgazdászoknak kellene a legjobban megérteniük,hogy mekkora szarban vagyunk mi magyarok. Én is tanulok közgazdaságot, mégsem jutok arra a következtetésre,hogy dübürüg a gazdaság, és hogy milyen jogos elvenni egy nemzet kincseit, vagyonát, önrendelkezésést, nem látom,hogy milyen jogalapon hajtották igába nemzetünket, és ha ezt kellene védenem, felfordulna a gyomrom.