BiroAndras#246
"Azért van itt kicsit több is, mint pusztán szubjektív élmény. Pár dolgot már leírtam ezzel kapcsolatban, hadd ne ismételjem magau újra és újra. De felhozhatnám még a paranormális képességeket is - amiket persze ti tűzzel-vassal írtotok (mert nagyon keresztülhúzza a számításotokat): testen kívüli élmények, a tudat "kihelyezése", stb."
Eddig elvileg a tudományon belül mozogtunk. Ha ezt a közös nevezőt feladjuk, akkor baromi hosszú, és kilátástalan vita fog következni. Erre nekem nincs időm.
""Nekem az a tapasztalatom, hogy a matek definíciók és tételek tanulásában hatalmas segítség, ha valami ismert dologhoz lehet kötni."
Számomra meg nem volt ez annyira fontos."
Ezt hogy kell érteni? Mi nem volt fontos?
"Ha a tudatunk az agytól valamennyire különálló valami, akkor nem lehet tudni, hol vannak a határai, és akkor csak használja az agyat, mégpedig úgy, hogy olyan feladatokat is végre tud hajtani annak közreműködésével, amit az agy magától nem tudna elvégezni..."
Ha különálló lenne, akkor igen. De egyelőre épp az ellenkezőjét bizonyítja minden. Minden kutatás azt mutatja, hogy nagyonis vannak korlátok. Aztán meg az is kérdés, hogy ha a tudat megvan az agy nélkül is, sőt az agy csak visszafogja, akkor mi értelme van az agynak?
Tulajdnoképp ismét eljutottunk a lélekhez.
"Általános pszichológiai értelemben hivatkoztam rá." (tudatalatti)
Pontosabban?
"Figyu: a cache is csak egy memória."
De fizikailag is máshol van. Másarészt, mint mondtam van olyan, hogy virtuális memória, meg lapozófálj. Ez pedig azt jelenti, hogy az éppen futó program egy része is lehet vinyón.
""Ráadásul a pointerek már régóta nem fizikai, hanem virtuális címet jelentenek. Hogy egy adott virtuális cim fizikailag hova mutat, azt az oprendszer és a processzor dönti el. Kívülről meghatározni majdnem olyan nehéz, mint a gondolatolvasás."
Mondom: lehet nehéz adott esetben ez a dolog, de nincs elvi akadálya."
Ha az agy működését ilyen részletességgel ismernénk, lehet hogy ugyanígy ott is meg lehetne csinálni. Viszont mindkét esetben tökéletesen értelmetlen lenne, mert semmi hasznosat se tudunk meg belőle, és ez a lényeg.
"Ezt egyátalán nem mondanám! Nem túl egyszerű, de egy jobb mérnökcsoport megfelelő eszközökkel reverse-engineering-gel le tudna másolni pl. titkos chipeket, ill. egy azokból álló gépet (ha az nem alkalmaz eddig ismeretlen effektusokat). Egy számítógép működése A-Z-ig szimulálható is!"
Se ehhez az elméleti háttér alapos ismerete kell, és sok gyakorlati ismeret is. Ha valaki soha életében nem hallott a számítógépekről, akkor sokkal-sokkal nehezebb dolga van, és én erről beszélek.
""a lényeg az, hogy az elméletek és a kísérletek alapvetően megerősítik egymást."
Csak ha a parapszichológiát teljesen kizárjuk (butaságnak nyilvánítjuk, a feljegyzéseket elégetjük, stb.)."
1. A másik meg, hogy a tudományban csak azt veszik komolyan, aki rendesen bizonyítja is az állításait.
2. Pont a hivatalos tudomány erős konzisztenciája az egyik legjobb érv ezek ellen.