• dez
    #235
    "Ugyanilyen alapon a relativitáselmélet is gyanús lehetne."

    Az sok tekintetben jóval közelebb áll a klasszikus fizikához.

    "Másrészt én még mindíg azt állítom (a téma szakértőivel együtt), hogy amit az elméről már tudunk, az szépen belefér a klasszikus fizikába."

    Amit eddig relatíve közelebbről meg tudtunk vizsgálni...

    "Amit meg nem tudunk, arról biztosat nem mondhatunk, de ha a tendenciát nézzük, alapos okunk van feltételezni, hogy nem is lesz szükség másra."

    Nana! Eddig azt tudtunk megvizsgálni, amit az eddigi módszerekkel meg tudtunk közelíteni. Milyen alapon képzeljük, hogy amit mégcsak megközelíteni sem tudtunk eddig, az semmi "újdonságot" nem hoz majd? Ez logikai bukfenc.

    "Ezen felül, mint már többszört mondtam, nem a fizika a lényeg, hanem az informatika. Mondjuk, ha a parajelenségek valamelyikének létezése beigazolódna, akkor tényleg előtérbe kerülhetne a kvantumfizika, de akkor se az "átélés" magyarézatához."

    Márpedig én úgy gondolom, hogy az "átélés" magvához közeledve éppenhogy a fizika kerül majd előtérbe.

    "Ahogy magad elé képzelsz egy átlagos tárgyat."

    Azt megtehetem úgy is, hogy éppenhogy egyátalán nem gondolok a fizikai alapjaira.

    "Ha ötletünk sincs, hogy hogy áljunk neki a problémának, akkor néha célszerű egy kicsit jegelni. Az biztos, hogy az intelligencia, az agy és az "átélés" valahogyan összefüggenek. Az első kettővel már kezdünk elbánni, de még van jócskán fehér folt, de a harmadik csak egy nagy fehér folt. Szerintem a legjobb módszer, hogy arra koncentrálunk, ami megy. Mivel ezek erősen összefüggenek, lehet reménykedni, hogy az egyik területen elért eredmények a többi területre is hatással lesznek."

    Azért van egy kis különbség aközött, hogy van itt egy fehér folt, amit majd talán kitöltünk, és azt mondani, hogy "ó, a mai tudásukból kikövetkeztethető az egész, nincs itt semmi furcsa!".

    "Én teljesen másról beszélek. Azt mondtam, hogy ha két dolgot nem tudunk megkülönböztetni egymástól, akkor azok legalábbis gyakorlati szempontból egyenértékűek."

    Gyakorlati szempontból talán (legalábbis egyelőre, de ez bármikor megváltozhat), de nem minden szempontból.