• BiroAndras
    #224
    "Ez valami olyasmi itt, mint amikor 200 éve azt mondták a fizikusok, hogy egy levegőnél nehezebb tárgy nem emelkedhet a levegőbe. Ugyanakkor bárki, aki akkor megértette, mint jelentenek ezek a fogalmak, rá tudott mutatni, hogy márpedig a madarak is nehezebbek a levegőnél, mégis tudnak repülni..."
    A lehetőség adott, mutass rá. Ezt próbálom elérni egy ideje.
    Mellesleg az illető tudósok szerintem épp hozzád hasonló állásponton voltak, miszerint az élő rendzserek valamilyen értelemben többek az életteleneknél. Így a madarak képessége nem mond semmit a mesterséges szerkezetekről.
    Inkább én mondhatnám, hogy az MI igenis megvalósítható, és közben rámutatok az ember fejére...

    "Hát, ez igen furcsán hangzik, mivel az mindíg is humán tárgy volt. Egy-egy pszichológiai "teóriát" hogyan lehet természettudományos elvárásoknak megfelelően bizonyítani? Nem lehet kísérletekkel 100%-osan igazolni, stb."
    Lehet, hogy neked kéne modernizálni a tudásod. Már egy ideje léteznek a pszichológiának olyan ágai, amelyek a természettudományos módszerekkel és elméletekkel működnek. Pl. kognitív pszichológia, és evolúciós pszichológia. Nincs problémájuk a kísérletekkel sem.
    Pl.: Emberkert
    Az egyik ismertebb név itt a cikkben is melített Philip Zimbardo, ő követte el régebben azt, amit csak úgy emlegetnek, hogy "A kísérlet" (ha egy nem ismerős, a cikkben le van írva).

    "A pszichológiának jópár szintje van."
    Nem iskolai alapszintre gondoltam, hanem arra, hogy nem egyetemen tanultam, hanem kvázi önszorgalomból, átfogó képem van a dolgokról, de nem sokkal több.

    "Pszichológiában jól ismert dolog, "szakmai ártalom"-nak lehetne nevezni: bizonyos szabályok, amikkel éber tudatállapotban dolgozik valaki, annyira dominánsak lesznek, hogy már álmában sem tud elszakadni tőlük."
    Ilyen veszéllyel inkább a másik szakmám fenyeget. De nem tapasztaltam még, 3x18 óra munka után se.

    "Már hogy érted, hogy ott az információk egy pontban vannak?"
    Ez a kérdésem nekem is. A válasz a következő:

    "A pont definiciója esetünkben nekem ez: ahol több dolog egy időben egy helyen találkozik. Attól, hogy a pl. a cybertérben egy pontból (pl. egy linkről, stb.) jöhet több információ, attól még azok nincsenek egy időben ott, nem találkoznak. Pl. egy kép pixeleinek nem sok közük van egymáshoz."
    Nem pixelekre gondoltam, hanem pl. egy szoftver egészére. Egy szoftverben meglehetősen sok információ találkozik (a te fogalmaid szerint), melyek fizikailag teljesen különböző helyen tárolódnak. És ott vannak még a mesterséges neuronhálók, melyekben az információ helye hasonlóan nem lokalizálható, mint az agyban.