-
dez #220 "Akkor jobb lenne, ha a teóriát is felvázolnád, mert a következtetések érvényességét másképp nem tudod igazolni."
(Őőő, a #219-ben írt madaras példát ide akartam írni, oda meg azt, hogy úgy tűnik, nem tudjuk egymást meggyőzni, amin persze nem is csodálkozom.)
"Az érzéseknek semmi köze a bizonyításhoz. Maximum rávezethetnek a megoldásra, de ugyanilyen könnyen vihetnek teljesen rossz irányba. Ha foglalkozol pszichológiával, ennyit tudnod kéne. Ezért nem szokás egy tudományos dolgozatban érzésekre hivatkozni."
Nyílván nem szokás, de itt olyasmiről van szó, amit nem nagyon lehet természettudományosan definiálni, stb. Mellesleg az ember nem csak "úgy érzi", hogy van tudata: ha nem lenne, nem léteznénk. Csak önműködő bábok lennének itt (amik persze információelméletileg tudnak a saját létezésükről, mert van róla információjuk). (Todom, tudom, már megint elmondtam ugyanazt bizonyítás nélkül. De úgy tűnik, erre csak ráeszmélni lehet.)
"Az előbb azt írtad, hogy nincs "általános processzor", hanem csak sok-sok neuron van."
Mert nem tetszik ez az "általános processzor" megnevezés, mert nem írja le igazán, amire vonatkozni akar.
"Egyébként, mint már mondtam, a valódi általános gondolkodásra képes modul nem túl nagy teljesítményű. Ez az a rész, amivel mondjuk egy matek dolgozatra készülsz. Nem tudom, hogy milyen szinten tanultál matekot, de a legtöbb embernek már az általános iskolai szint is sokkal nehezebben megy, mint ahogy azt egy számítógépbe be lehet programozni."
Ez szerintem inkább azért van, mert túl elvont fogalmakkal kell dolgozni, és az ilyesmit gyakorolni kell, hogy jól menjen.
Egyébként ez, és amit "célhardver"-nek nevezel között, bár bizonyos mértékig külön csoportosul, de nincs olyan éles elhatárolódás, mint amilyent megjelenítesz.
"Viszont a "célhardver" által végzett feladatokban (pl. tárgy felismerés), még a negatív IQ-jú komlett idióták is jobban teljesítenek, mint a ma létező legjobb MI-k."
Igen, ezt tudom.
"Az, hogy az álom nem korlátozódik a hétköznapi valóságra, nem egészen ugyanaz, mint az, hogy megsejti a hétköznapi valóság mögött rejtőző kvantum-világegyetem szabályait."
De miből gondolod, hogy csak a "legegyszerűbb" fizikai szabályokat, jelenségeket ismeri? Gondolom, abból, hogy még nem bizonyították, hogy ismeri. Én viszont arról még nem zárom ki. Sőt, úgy gondolom, hogy a tudatalatti többet tud, mint feltételezzük.
"Ezzel az a gond, hogy a többi központnak gőze sincs a tér és idő fogalmáról. Épp az a lényeg a modularitásban, hogy egy feladathoz egy modul tartozik. Pl. ha a fájlkezelő modulod nem boldogul a hosszú fájlnevekkel, és így lekorlátozza az egész program képességét, akkor a modul kiiktatásával csak azt éred el, hogy a program egyáltalán nem tud fájlt kezelni, még 8.3-ast sem."
Ez világos, viszont az agy képes lehet arra, hogy egy adott központ funkcióját egy másik terület kiegészítse, stb.
"Mondjuk ez az eset hasonlóbb ahhoz, amikor számítógépen 4D grafikát akarsz. A graf. kártya nem jó erre, így marad a szoftveres megvalósítás."
(Úgy tudom, egy 4D-s művelet lebontható több 3D-s műveletre. Legalábbis bizonyos műveletek.)
"Persze működik, de gondolom nem kell magyaráznom, hogy teljesítményben hogy viszonyul a hardveres megvalósításhoz. És a számítógépben még egy eléggé izmos általános célú proci van. Remélem azt sem kell magyaráznom, hogy milyen esélye van a feladatot a hangkártyára, vagy a hálókártyára átruházni.
Az agy hiába rugalmasabb, alapvető struktúra átalakításra nem lehet képes. Legalábbis felnőtt korban biztosan nem."
Lehetnek az agynak még nem feltárt képességei ezen a téren is. Pl. a modulárisság nem annyira elhatórolódó, mint egy PC esetén, illetve az agy nem úgy számol, mint egy PC.
"A qbitek felfogása rendkívül egyszerű. kvantummechanika se kell hozzá. Matekból tanultunk olyat, hogy "nemdeterminisztikus automaták". Pontosabban általában automatákról tanultunk, melyeknek egy részhalmaza a determinisztikus automaták, melyek megvalósíthatók a klasszikus fizikával. A nemdeterminisztikusak viszont pontosan azt tudják, amit a kvantumszámítógépek."
Végülis tényleg nem ördöngősség. Bár, vajon mindenki megérti a nemdeterminisztikus automata fogalmát, csak mert tanul róla? Meg azt olvastam, kevesen vannak, akik megfelelő feladatmegoldó algoritmusokat tudnak kidolgozni a kvantumszámítógépek számára.
"Próbálkozz inkább a részecske-hullám paradoxon boncolgatásával."
Majd ha lesz rá egy fél órám... ;)
""Úgy, hogy nem túl könnyű "megfogni". A rádióhullám még lehet valamiből, de az hülye kérdés, hogy pl. "miből van a tudatunk"."
Hasonlóképp hülye kérdés, hogy miből van a szoftver, vagy az információ."
Az információval kapcsolatban tényleg így van, de a szoftver azonban utasítások, adatok sora, amit mindenképp tárolni kell valahol, hogy használható legyen valamire.
"A qbit egy nagyon egyszerű kvantum-jelenség."
Hmm, egyszerű a részecske/hullám kettősség??
"Mellesleg a legtöbben úgy gondolják, hogy egy macska (makroszkópikus tárgy) tényleesen nem kerülhet ilyen állapotba."
Az lehet, főleg, hogy szerintem a macska is kimeríti a "megfigyelő" fogalmát. (Vagy ez nem számít, amíg őt nem figyeli meg egy másik megfigyelő?)
""El tudok képzelni 1-2 olyan interpretációt, ami az egész kvantumfizikát interpretálja. Persze nem olyat, ami minden részletét interpretálja, hanem úgy összességében."
Ebből Nóbel-díj lesz, ha sikerül. Közel 100 éve fizikusok ezrei, és egyéb emberek milliói próbálkoznak hiába. De ez ne tántorítson el a próbálkozástól. Én személy szerint nagyon boldog lennék, ha sikerülne."
Egyszerű: pl. ha az egész világegyetem nem más, mint egy nagy szimuláció. (Ugyebár egyszerűbb úgy szimulálni, ha a fizikai mennyiségeknek van "egysége", azaz kvantumosak.)
"Felejtsd el a qbiteket. Az elejétől fogva magyarázom, hogy ez egy tökéletesen megértett, egyszerű jelenség."
Nem tudom, miért mondod, hogy tökéletesen megértett, ha egyszer az alapja, a részecske/hullám kettősség nem megértett dolog.
"Passz. Évekkel ezelőtt láttam a Spektrumon. Még az is lehet, hogy nem úgy van, csak nem magyarázták el rendesen. Nem töltöm most az időt az utánnajárással, mert a téma szempontjából tökéletesen érdektelen."
Itt most két téma van: a tudat, és az agy gondolkodási lehetőségei. Legalábbis az előbbi szempontjából egyátalán nem érdektelen, ha "pixelesen" is megjelenik a kép valahol az agyban, vagy ha ott már csakis egy formákra, stb. bontottan kódolt kép jelenik meg. Mert akkor annál furcsább, hogy mi mégis egy fénykép-szerű képet látunk.
"Jól látható az exponenciális növekedés. Mellesleg az utolsó két sor már nem úgy készült, hogy elképzeltem, és megszámoltam, hanem ki kellett találnom a megfelelő képletet (nem túl nehéz)."
Én most inkább nem szórakozok ezzel. :)
"Rengeteg sok próbálkozással. Vagy egyébként alaposan bizonyított elméletekből levezetve."
Néha éppen több, amúgy alaposan bizonyított elmélet összevetése mutatja meg, hogy valami nem stimmel velük.
""A parapszichológia nem zárja ki, hogy a mély tudatalatti ezt teszi."
Ha a tudomány határain kívülre merészkedünk, akkor már azt is lehete mondani, hogy Isten ilyennek teremtett, és kész."
Azért a parapszichológia még mindíg közelebb esik a tudományhoz. Ha tudományos igénnyel végzik a kutatásokat (pontos, ellenőrzött dokumentálás, stb. stb.), akkor semmi ok tudománytalannak nevezni.
"Ezzel nem feleltél egyik kérdésemre sem. Miért érdekes A NÉV, és miért kellene ISMERNEM."
Azért írtam így, mert nem akartam megnevezni az LSD-t. Az "ismer" szó meg csak teljesen véletlenül szerepelt ezen a helyen!!! ;)