Informatika és tudomány

  • [NST]Cifu
    #11
    Egy 1991-es NASA Mars terv szerint 2db, egyenként 160 tonnás űrhajó indul a Mars felé (ebből 40 tonna a hasznos teher, a többi az odajutáshoz szükséges üzemanyag és hajtómű tömege), az első a visszatérő űrhajót, valamint a felszerelés nagyobb részét viszi, és ez egyben a főpróba, hogy működik-e a rendszer. Ha sikeres marsot ért, a magával vitt hidrogénből és a marsi légkörből metánt termel, és a második hajó csak akkor indul el, ha a visszatérő űrhajó már fel van töltve üzemanyaggal. A második hajó viszi a 4 fős személyzetet, és cirka két évvel az első után indulnak. A marsra érve 550 napot töltenek a tudományos munkával, majd a visszatérő hajóval elindulnak haza. A meghajtás ez esetben hagyományos kémiai hajtóművekkel lenne megoldva.

    Az oroszok 1994-ben kidolgoztak egy saját tervet, ez a világűrben összeépítendő nukleáris meghajtású 800 tonnás űrhajó lenne, amelyből 400 tonna a hasznos teher, a személyzet pedig 5 fő. Ez esetben az űrhajó Mars körüli pályára áll, és innen szállnak le a 460 napos marsfelszini misszióra az űrhajósok. Ennek végén visszatérnek az addig a mars körül keringő űrhajóra, és egy, a marsi leszálló járműhöz hasonló űrhajóval elindulnak haza.

    Olyan meghajtás egyenlőre nincs, amely komolyabb mesterséges gravitációt hozhatna létre, és tartósan működhet. Egy kémiai vagy nukleáris meghajtás esetén maximum néhány órán át működhet a hajtómű, egy nuleáris reaktor által táplált ion hajtómű akár az egész út alatt is működhet, de olyan kis mértékű gyorsulást tudna nyújtani csak, hogy a földi gravitáció alig 1-2%-át érzékelhetné a legénység. Ez pedig édeskevés a boldoguláshoz...