-
Kindred Blades #11218 Nno, akkor nézzük, mi történt az elmúlt percekben:
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Kiderült, hogy valójában Andrew Ryan törvénytelen fia vagy, akinek létezéséről ő maga sem tudott (Fontaine egy táncosnőt fizetett le, akinek már korábban hallhattuk néhány rögzített szövegét). Mindezt azért, mert Ryan a háború vége felé előszeretettel alkalmazott genetikai kódolást különböző kritikus rendszereken, ezzel a lehetőséggel Fontaine előre számolt, s akart egy belső embert. Ez még a csendes háború időszakában történt, de lényegében most derül ki néhány fontos adat. Amikor megszülettél, plazmidokkal serkentették a növekedést, hogy minél hamarabb meglegyen az áhított fegyver, az alvó ügynök, aki hamis emlékeit éli, mígnem a szükség úgy hozza, hogy be kell vetni. A legfontosabb, hogy két kódot ültettek a tudatodba. Az első a "Would you kindly" kifejezés, melynek hatására a kérés tárgyát feltétlenül elvégzed, akár akaratod ellenére is. A második a Sárga Kód (Yellow Code), melynek hatására a szívverésed lassan elkezd leállni.
Kiderül, hogy Atlas valójában soha nem létezett - Fontaine használja ezt az álnevet, hogy elrejtse kilétét, miután oly ügyesen és hitelesen megrendezte halálát, újra emigrált Rapture városába, és ezt az álnevet vette fel.
Ryan, mikor összerakta a képet, rájött, hogy ki vagy te, és hogy Fontaine még mindig él, beindította a város önmegsemmisítő rendszerét. Mikor szembesült veled, megosztotta ezeket az információkat, utasított, hogy öld meg, (így ő okozta a saját halálát, mintegy bizonyságot adva arról, hogy még mindig ő irányította a saját életét), s utolsó szavaival is próbálta belédsulykolni, hogy csak egy báb voltál, akit Fontaine használt céljai elérésére, bosszúvágyra sarkallva, megmutatva azt, hogy ki az igazi ellenséged. A kártyával az említett önmegsemmisítő rendszert állítottad le, Fontaine/Atlas kérésére (khm... Would you kindly...). Miután ezzel végeztél, Fontaine egyszerűen otthagyott, hogy az automata biztonsági rendszer végezzen veled.
A nő, akivel később találkoztál, Tenenbaum, aki már korábban is a Little Sister-ek megmentésére sarkallt. Ő küldte a szobába is, hogy legyen, aki kiment a biztonsági rendszer elől, biztonságos utat mutatva. Továbbá, mikor genetikailag belédültették a kódot, Fontaine készített egy ellenszérumot is (ha rossz kezekbe kerülne a kód mibenléte), ennek egy mintáját Tenenbaum ellopta, és a régi lakosztályán rejtette el, szal ott kell megkezdened majd a keresést.
Ha van máb bármi kérdés, írd le, határidős melóm van, egész éjjel itt fogok rohadni gép előtt, de szerintem még holnap délben is, szal majd később ránézek a topicra.
Most viszont...
Would you kindly return to play Bioshock? :P