• scorpeeon
    #11148
    Én is kb pont ott, tartok, illetve 1 pályával már továbbjutottam. Eddig a történet nagy vonalakban annyi volt, hogy 1960-ban vagyunk, egy repülőn ülsz, lezuhansz az óceánba, egy rejtélyes toronyba bemész az óceán közepén, aminek kiderül, hogy Rapture a neve, egy egészen jól felszerelt kis városka. Itt egy Ryan nevű emberke nem éppen szívélyesen fogad és egyből gyanakodni kezd, hogy a CIA vagy FBI küldött. Közben felveszed a kapcsolatot egy Atlas nevű fószerrel (ill. ő veszi fel veled), akinek állítása szerint a családja egy tengeralattjáróban rekedt, és a splicer-ek (az ott élő elváltozott beteg emberkék) miatt nem tudja őket kiszabadítani, ezért arra kér, hogy juss el a Neptune'S Bounty-ba, ahol a tengeralattjáró van, mert te vagy az egyetlen esélye, hogy a családját viszontláthassa. Közben kiderül, hogy ezen a helyen génmódosításokkal kísérletezgettek, majd beleőrültek és egymást öldösték az emberkék, mindenki az Adam-ekért küzd. (ennyi kb a demóból is kiderült, azéprt nem írtam spoilerbe)
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Amikor eljutsz oda, ahova kérte Atlas, Ryan megfenyeget, hogy ne segíts neki, különben mérges lesz. Atlas amikor kiszabadítaná épp a családját, Ryan intézkedik, odaküld pár splicert, ezért le kell menni segíteni neki, de pont amikor odaérsz, Ryan felrobbantja a tengeralattjárót, Atlas családjából pirítós lett. Ezután Atlas bosszút esküszik, az új célpont Ryan, akivel végezni kell. Ezután nálam lényegi dolog nem történt eddig, csak megismersz egy kutatónőcit Arcadia-ban, akit Ryan kicsinál, ezért a Farmer's Market-ben összeszedve dolgokat, majd ezekből elkészítve a Lazarus Vector-t neked kell megmenteni a helyet. Épp beléptem a Fort Frolic-ba.