Depresszió
-
#751
No akkor elkezdem... Első felindulásból jobb lett volna leírni, sok mindent máshogy gondolok azóta. 
(Ez az én saját véleményem, lehet kritizálni nyugodtan.)
Külső:
tetszetős, de szakít az eddigi borítók kinézetével. Nekem tetszik, de jobban tetszett az Egy életen át, vagy az Amíg tart borítója.
Hanganyag:
Az album hossza szerintem (megint) kicsit rövidre sikerült. Kétszer hallgattam meg egymás után, és mindkétszer a cd vége felé éltem magam bele a zenébe, aztán egyszer csak vége lett.
Első hallgatásra felfedeztem benne TCS, BFMV, SOAD, ... hangzásokat.
1. Kezdjük el!: a szám meghallgatásáig nem láttam a klipet, így teljesen új volt nekem. Jól összerakott, dinamikus dal. Szövege is bejött. (a klip szerintem nagyon TCS mintájú lett)
2. Égi jel: első benyomásom az volt, hogy a Hamis ígéret továbbgondolása. A refrén jó, bár a 'hidd el, hogy nem rosszból mondom neked' sornál lestem egyet, óvoda vége felé használtam ilyesmi összetételt.
3. Fejjel a falnak: jó dal, ennek is tetszett a dinamikája (a végén). Jól eltalált szóló van benne.
4. Nem nevet: ezt a számot már ismertem tigeroo-nak köszönhetően. Az a verzió annyira nem jött be. De kellemeset csalódtam az album verzióban. Tetszett a számban a gyors, dinamikus ritmus.
5. A szél: ha nem a többi szám közt hallottam volna, akkor nem gondoltam volna, hogy ez egy Depresszió anyag. A szá, végéig vártam benne a vokált, hát nem bukkant elő. Gondolkoztam kicsit, hogy hova illene. Arra jutottam, hogy reggel biztos jó lehet erre ébredni.
6. Szemben a széllel: ismét megjött benne a dinamika. Összességében jó volt az előző dal után ezt hallgatni.
7. Nem hatalom: személyes kedvencem. Jól eltalált szöveg, jó zene hozzá. Nagyon hasonlított valamelyik számhoz. Igen, megtaláltam, közeli testvére lehet a __________ számnak.
8. Egyensúly: PSP-n hallgatva nagyon igénytelennek tűnt a dal kezdése. itthon hifin már annyira nem irritált. Másik kedvenc lett belőle végül. Jó kis zúzós-bulizós zene. Itt kezdett tetszeni az album. Méltó arra, hogy megkapta az album is ennek a számnak a címét.
9. Én elhittem: az én szemléletemben ez is beletartozik az albumon lévő jobb számok közé. A szám hangulatába jól beleillenek a soráthajlások. A szám vége felé lévő szóló nagyon eltalált. Jól velvezeti egy pár másodperces pergődob rész. Talán ez a legjobb Depresszió gitárszóló. Egy rossz pontot mégis adnék rá; a refrén második sora nekem elég furán hat ritmikailag.
10. Egymás iránt: na ez az a dal, ami teljesen lerombolta a várakozásaimat. A zenei alapja egészen jó, más szöveggel véleményem szerint jobb lenne. Egyetlen pozitívumot találtam a szövegében; nagyon megfogott az egyik rím (kívül-belül szép mindened, tudom rég).
11. Ma éjjel: kettős érzéseim vannak ez a dal iránt. Tetszik, mert jól összerakott szám, hallatható, slágeres. A szövege már nem nagyon tetszett ennyire. Nekem túl sok ez a béke 'majmolás', meg a politikaellenesség.
Konklúzió: semmit nem tudtam az albumról, míg be nem szereztem. Titkon vágytam rá,hogy a Tiszta erőből, vagy az Amíg tart anyagokhoz visszatérnek a srácok. E miatt csalódtam kicsit. Folytatták Az ébredés útján elkezdett (új) stílusukat. Minőségileg tetszik az anyag, jó mind az album, mind a számok egyenkénti komponálása. Vannak az albumon feledhető számok, de van rajta pár slágeres szerzemény is. Összességében nekem tetszett, de nem érte el azt a szintet, amire azt mondtom, hogy 'Na igen. ez a legjobb Depresszió anyag.'.
Gondoltam a végére egy értékelést: 7/10.
Várom a kommenteket ehhez a hsz-hez!