• Matthew Prosac
    #1456
    Velem is történtek tegnap hihetetlen dolgok.
    Tegnap körbeültük az asztalt 8an haverokkal. 500-as beugró, 1500 zseton mindenkinek. Első helyért 2500,- másodikért 1000, harmadikért 500 a jutalom.
    Délután 18.00kor kezdtünk és kb éjfélre maradtunk benn 3an, tesóm, én meg egy elég komolyan játszó haverom. Mentek a körök, de senki nem ment bele nagy ütésváltásokba, nagyok voltak a vakok, nekem meg fogyott a pénzem, mert semmi normális nem jött kézbe. (100-200 vaklicit, én meg kb 2000 zsetonra lefogytam, másik két játékosnál kb 5000)
    Éjjel fél kettőkor már kezdtem megunni ezt, és egyik körben all-int mondtam úgy, hogy meg sem néztem a lapjaim. Mindkettejük eldobta a lapokat, közben látták h meg sem néztem a lapjaim. Beszedtem vele a két vakot (300), majd körülbelül minden 3. körben megcsináltam ugyanezt és nem igazán merték megadni egyszer sem. Pedig ők tudták milyen lapjaik vannak én nem :) Végülis aztán amikor bedobták akkor mindig megnéztem velük közösen h na mim is volt (az összes olyan volt amivel mégcsak be sem szállnék alapjáraton, 7-4 különbözőszínű, Q-2, 4-5, és hasonlók).
    Amikor kb nyolcadjára játszom el, akkor tesóm megadta.
    Na hát akkor nézzük mim van: 4,10 különböző színű. Nem túl bizalomgerjesztő, főleg hogy tesó megmutatja a 10,Q egyszínűjét.
    Hát akkor lássuk a flopot: 2,2,6. Turn:6. Szépen felállok hogy gratuláljak és otthagyjam a terepet, a river azonban egy újabb 6-os!
    Óriási röhögök közepette (tesót majd szétveti az ideg) visszaülök. Gondoltam ha már ekkora szerencsém van következő körben megnézem a lapjaim végre. Kőr A,2 - All-in! Tesó megadja: Q,K kül.
    Ász lejön, Q,K nem, tesómat elég erősen meggyengítem. Utánna 3-4 körben all-int mond a magas vakok miatt és kicsit megszedi magát, de még mindig kevés maradt neki, így a rákövetkező 6-7. körben is all-int mond. Mondom neki hogy ezt sajnos el kell fogadnom, kicsit örül magának majd bedobja asztal közepére a K,K kezét. Teátrálisan szívom a fogam, majd bedobom énis asztal közepére az A,A kezemet. Kicsit kigömbölyödött a szeme. Hozzáteszem az addig 7 óra alatt 2x kaptam párt a kezembe, azok is kettes-párok voltak.
    Flop: 3,2,4 turn 5, sor meg is van a riverre kijövő Q amúgy sem változtat semmin. Tesó kiesik.
    Igazából a headsupban nem voltak ilyen bravúros körök, annyi történt hogy haverom soxor blöffölt és egy 10,5 kézzel K,10,2,K leosztásnál a turnnél all-int mondott én pedig jó 2 perc gondolkodás után megadtam, és jól gondoltam mert 8,9es kézzel blöffölt.
    De azért 10,4-el játékban maradni all-innél úgy hogy lejön egy komplett full house.. Hááát.
    Sry hogy hosszú volt de gondoltam megosztom.