#6842
Desmond azzal búcsúzott, hogy "megmentelek titeket" meg hogy "fussatok olyan messzire, amilyen messzira csak tudtok" vagy ilyesmi, amikor lement az alagsorba. Vagyis talán ő tudta, hogy ezzel a húzásával csak ő hal meg (? - ez is kérdőjel azért, főleg hogy Widmore vonal képbe kerülésével, és a következő szezonban állandó szereplővé előlépő barátnőjével), a többieknek van esélyük. A karanténos lemez nem a bunkerben volt, hanem a szellőzőnyílás mellett, vagyis nem tudjuk pontosan, mi történt a bunkerrel. De az megjósolható, hogy ha túl is élték, sok eszköz odaveszett, vagyis a nomád körülmények újra előtérbe kerültek, kezdve azzal, hogy a dokijuk is rabságban van, egyelőre. Még szerencse, hogy az utánpótlás nagy részét a táborban tárolták, és nem a bunkerben ;]