#350
Pontosan azért létezik SkyNet előd, mert elég sokáig a "tudósok"-nál volt az első terminátor karja és benne a chip, addig jócskán tudták tanulmányozni, meg hasonlók. A SkyNet ráadásul egy védelmi rendszernek készült tudtommal, így mindenképpen elkészült volna, hiszen szüksége volt rá az amerikaiaknak.
Miért nem született meg? Hiszen pont ez a lényeg, hogy akkor tűnt volna el a jövőből, ha nem küldi vissza a saját apját a múltba, hiszen akkor nincs ki megtermékenyítse (de szépen mondtam) Sarah-t. Természetes, hogy John idősebb, mint Kyle, mivel előbb születetett, bármilyen furcsán is hangzik. Időparadoxonok, pedig mindig fennállnak, ha időutazásról beszélünk, ami szerintem lehetetlen. Ha elméletben beszélünk időutazásról, ott egyszerűen szükség szerű, hogy az okozat, megelőzze az okot. De ebben az esetben, új ok és okozat születik. Ha mondjuk meg akarnák ölni Hitlert, akkor az ok az, hogy mit tett Hitler, ennek okozata, hogy semmissé kellenne tenni. Ekkor már az lesz az ok, hogy Hitler egy szörnyű ember és okozat lesz, a meggyilkolása.