Spanyol foci szerelmeseinek
  • Monoton
    #300
    Ma délután került megrendezésre Lipcsében az idei Labdarúgó Világbajnokság „H” csoportjának nyitómérkőzése, a Spanyolország-Ukrajna összecsapás. Előzetesen leginkább a nehéz hispán győzelemre tippeltek a futball szerelmesei, ennek ellenére Luis Aragonés csapata négy góllal lepte meg Shevchenkoékat. A találkozó után természetesen elmondták véleményüket a játékosok is. Íme:

    Xavi (Spanyolország): Két korai góllal sikerült vezetést szereznünk, ami elindított minket a győzelemhez vezető úton. A csapat minden szempontból fantasztikus volt.

    David Villa (Spanyolország): Sokkal komplikáltabb mérkőzésre számítottunk, s kissé meglepődtünk. Mindazonáltal, ez a győzelem egy lépés előre. Megállás nélkül kell dolgoznunk, és ezt a tendenciát kell folytatnunk.

    Fernando Torres (Spanyolország): Igazán jól játszottunk, de emlékeznünk kell, hogy még semmit sem nyertünk.

    Luis García (Spanyolország): A korai lőtt gólunk segített rajtunk. Ezután másodszor is betaláltunk, majd még több terület nyílt meg előttünk. Most élveznünk kell a győzelmet, és a Tunézia elleni mérkőzésre kell gondolnunk. Hosszú út áll még előttünk.

    Carles Puyol (Spanyolország): A védekezés volt a feladatom, de amikor csak tudtam, megpróbáltam segíteni a csatároknak a támadásban. Természetesen örültem, hogy szerepet vállalhattam a gólunkban. Nagy volt az önbizalmunk, de nem gondoltuk, hogy ilyen jól rajtolunk majd. Élveztük, de a dolgok nem mindig ilyen könnyűek.

    Marcos Senna (Spanyolország): Sok embernek volt kétsége Spanyolországot illetően, és ez némileg akadályozott minket a csapatépítésben. Nagyon jól éreztem magam, és boldog voltam az első világbajnoki meccsemen.

    Andriy Shevchenko (Ukrajna): Nagyon kemény meccs volt, ráadásul nagyon meleg volt, ami még inkább megnehezítette a dolgunkat. Az első két gól szellemileg hatott ránk, s nyugtalanná váltunk. Spanyolország egy nagyon erős csapat, de fel tudunk állni a következő mérkőzésig.

    Serhiy Rebrov (Ukrajna): Meleg volt, de ez ugyanígy hathatott a spanyolokra is, így ezzel nem védekezhetünk. Muszáj felállnunk a következő meccsre.

    Oleksandr Shovkovskyi (Ukrajna): Csak egy meccset vesztettünk el. Ez nem katasztrófa. A következő két mérkőzésre kell koncentrálnunk.


    Forrás: madridista.hu