Sudden Strike mindörökké
  • Salvaje
    #2309
    Nos igen.

    A helyzet az, hogy az RCM 2.8 készülget ugyan, csak a már korábban is ismert okok maitt elég lassan halad.
    Egyrészt, senki sem fizet érte, hogy főállásban foglalkozzak vele, másrészt meg is kell élnem valamiből.:D
    Kész csoda, hogy még mindig megvan a Mod.

    Ugyanakor ezt felhasználva készül a project reality mod is, Hawk közreműködésével.

    Tervek vannak:
    - ilyen pl.: a séma konverter itt télből nyárba, nyárból őszbe lehet konvertálni a mapokat. Értelemszerűn itt minden egyes épületnek és objektumnak ugyanazon szám alá kel kerülnie a Graph Editorban. A program elkészítésével egy elkészített map tökéletesen változtatható évszakokba kerül. Ehhez azonban egy egységes objekt tábla kell, amibe aztán be kell linkelni az adott objektum téli/nyári képeit.
    - sound nagygenerál: mint tudjátok, eddig is rendgeteg új hangot helyeztünk a játékba. Mára lehetővé vált, hogy eredeti hangokat alkalmazzunk, mert elérhetővé váltak a neten. ugyanakkor a néma, vagy azóta elnémult beszédhangokat is ki kell javítani.
    - animáció, robbanások nagygenerál: Motion Capture módszerrel új robbanási effektusok tehetők a játékba, !filmekből kiszedve. 1 db effekt elkészítése kb.1-1,5 órát vesz igénybe, photoshop kell hozzá :D
    A régieket pedig uja kell méretezni. pl.: az SC50-es bomba már nem tesz kár a királytigrisben.
    - új egységek berakása. Ez leggyakoribb Moddolási tevékenység. És egyben a leg izgalmasabb is. Új pck. modellek vannak ugyan mindig, ezeket más modokból össze lehet szedni. Mivel azonban így is marad (pl.: a Nimród páncélgépágyú) ki ezért ezt soha nem lehet teljesen befejezni.