-
#519
ANCELOTTI: „Egy fontos győzelem”
„Ez egy nagyon fontos győzelem volt, figyelembe véve az első félidőt, ahol jó úton haladtunk a vereség felé. A lecke fel volt adva a talpra álláshoz. Az Inter sokat támadott az első játékrészben, de Stam gólja megváltoztatta a mérkőzés menetét. Sokkal ötletesebben játszottunk és Sheva egy csodálatos gólt szerzett, ezzel feledtetve sérülését. Most már a Brescia elleni mérkőzésre kell figyelnünk, amely nagyon fontos lesz, épp úgy, mint a szerdai. Kedvező helyzetben vagyunk a bajnokságban és szombaton is szeretnénk ha így maradna.”
A játékosok nyilatkozatai:
KAKA: „Tanultunk a múltból”
„Az eredmény könnyebbé teszi a helyzetünket, de a La Corunaban történtek után nem fogjuk alábecsülni az ellenfelünket. Tanultunk a múltból és nem akarjuk újra elkövetni azt a hibát. Nem tudom elmondani mit történt tavaly, de megmutatta, hogy a futballban minden lehetséges. Sokkal érettebbek vagyunk most és ezért nem hibázunk ilyet újra. Az első félidő nagyon nehéz volt számunkra, mert keveset volt nálunk a labda. Sok volt az ütközés és kevés volt a folyamatos játék. A második játékrészben mi irányítottuk a játékot és így már sokkal könnyebb volt mindenkinek és nekem is. Örülök, hogy Sheva visszatért és ott folytatja, ahol abbahagyta.”
SHEVA: „Nem tudtam visszatartani az örömöm”
„Csodálatos gólt szereztem. Nem tudtam visszatartani az örömöm és levettem a mezem. Az egy rendkívüli pillanat volt a számomra. Nem akartam, a csapatot terhelni a fizikai és lelki problémáimmal. Jól éreztem magam. Szükségem volt már a játékra és az edző megadta nekem ezt a lehetőséget. Nagyon örülök a visszatérésnek és remélem, folytatjuk ezt a jó sorozatot. Mindenek előtt a Brescia elleni meccsre kell gondolnunk és csak utána a visszavágóra. Ez egy nagyszerű csapat és büszke vagyok, hogy közéjük tartozhatom.”
CAFU: „Nem féltünk és a saját játékunkat játszottuk”
„A mérkőzésig nyugodtak voltunk, mert tudtuk, hogy képesek vagyunk jól játszani. Tudtuk, hogy jó eredményt kell elérni hazai pályán és meg is csináltuk. Nem gondoltunk a vereségre, a mérkőzés elejétől harcosan és nyugodtan játszottuk a saját játékunkat. Nem aggódtunk, mert tudtuk, hogy az eredmény úgyis jön majd. A visszavágó kemény lesz és nem becsüljük le az Intert, mert a Deportivo elleni mérkőzés már megtanított erre. Előnyt szereztünk a visszavágóra, amit meg is kell tartani. Sheva és Stam jól játszott, ahogy az egész csapat is.”
STAM: „Köszönöm az egész csapatnak”
„Sérülés miatt nem tudtam játszani az elmúlt két bajnokin. Hiányoztak az ilyen meccsek. Nagyon fontos volt nekem, hogy játszhassak, és gól szerezzek. Nagyon felemelő gól volt, mert ez volt az első. Nagyszerű pillanat volt a számomra, a csapatnak és a szurkolóknak. Sokat gyakoroltam a fejeseket edzésen és a meccseken egyaránt. Betörtem a ötösre, jó ütemben ugrottam fel és az egész csodálatos volt. A visszavágón úgy kell pályára lépnünk, mintha 0-0 lenne az eredmény. A sikerhez tökéletesen koncentrálnunk kell. Nagyon örülök Sheva sikeres visszatérésének. A csapat jól és bátran játszott. Kiváló kapcsolatban vagyok a csapattársaimmal. Igazán boldog vagyok a Milanban.”
