• acm689
    #32162
    Milan: több mint két hónap után edzésbe állt a világbajnok fenegyerek

    Több mint két hónap után hétfőn edzésbe állt Gennaro Gattuso, az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik helyén álló Milan világbajnok labdarúgója, akit kettős látással kezeltek az orvosok.


    Hirdetés

    „Egyelőre korai lenne megmondani, meddig tart a teljes felépülés, mindenesetre bíztató jel, hogy ott volt a pályán" – áll a klub hivatalos közleményében.

    A 33 éves olasz középpályás szeptember 9-én, a Serie A nyitófordulójában csapattársával, Alessandro Nestával ütközött, azóta nem léphetett pályára. Gattuso – mint elmondta – akkor már „többet látott" a védőből is.