#3171
Úgy látszik, hogy, a szezon végén Alex elhagyja a PSV csapatát és kijelentette, hogy szívesen igazolna a Milanba. A kiváló védő 2004 nyarán kölcsönjátékosként került a holland klubhoz, miután a Chelsea megvásárolta.
Úgy tervezték, hogy Alex két szezont a Philips Stadionban tölt, majd ezután a Stamford Bridge-re teszi át székhelyét. Azonban a Kékek számára nem sok jót ígér, hogy Angliában nem kaphat munkavállalási engedélyt, mert nem játszott elegendő százalékban a brazil válogatott mérkőzésein.
A 23 éves játékos reméli, hogy a holland bajnokságban nyújtott teljesítményével felkelti a Milan figyelmét, mert szívesen lenne a piros-feketék brazil kontingensének tagja.
„Olyan játékosokkal játszani együtt, mint Dida, Cafu, Kaka és a többi brazil, mindenkinek, ahogy nekem is egy igazi álom lenne,” – nyilatkozta az Eindhoven Dagbladnak. „Keményen dolgozok, hogy jobb játékossá váljak. A Milan a kedvenc csapatom Európában. Most sok honfitársam játszik ott, így könnyen menne a beilleszkedés.”