#3098
edzés után nyilatkozott a Milan Channelnek. A cseh védő kitért a Cagliari elleni győzelemre is, ami a második mérkőzése volt a milánói piros-feketék színeiben:
„Fizikálisan jól érzem magam. Boldog vagyok és remélem, hogy a fájdalom végleg a múlté. Most már az edzőm rendelkezésére állok. A passzom Inzaghinak? Igen láttam, hogy Pippo előretört, és megpróbáltam odarúgni neki. Kár, hogy a labda egy kicsit erős volt, és így nem lett belőle gól. Egyébként, ami azt illeti jól ment a játék. Egy nagyszerű mérkőzésen, egy remek csapatot láttam, akik jól tették a dolgukat.”
A bajnoki cím megszerzéséről a következőket mondta:
„Ez egy nehéz bajnokság. A Milan, a Juventus és az Inter egy kicsit kiemelkedik a többi csapat közül, de ez kemény csata lesz.”
A bajnoki mérkőzés után a Bajnokok Ligája következik, ahol két nappal a Cagliari legyőzése után a PSV lesz az ellenfél.
„Ez a versenysorozat nagyon fontos a számomra. Az első két meccsen nem voltam ott, mert sérüléssel bajlódtam. Remélem, bevethető leszek, mert biztosan nagyszerű lenne a csapattársaim között.”