• LasCar16
    #26033
    A hollandok legendája, Johan Cruyff szerint honfitársánál nem igazán találhatnának megfelelőbb személyt a piros-feketék.

    Leonardo távozása az AC Milan kispadjáról egyre valószínűbb, és csakúgy, mint tavaly ilyenkor (akkor Carlo Ancelotti elmenetele volt igencsak esélyes, s mint tudjuk, végül alá is írt a Chelsea-hez), felvetődött Marco van Basten kinevezése. A 45 éves szakember egy éve mondott le az Ajax Amsterdam vezetőedzői posztjáról, s azóta egy csapatnál sem dolgozott.

    Johan Cruyff úgy véli, hogy nagyon jól járna az olasz klub, ha őt ültetné a padra – ezt a La Gazzetta dello Sporttal osztotta meg.

    „Tökéletes választás lenne. Marco a legmagasabb szinten játszott, eszes, ráadásul ismeri a Milant. S ami még ennél is fontosabb: egy bajnok, és tudja, hogyan vívjon ki tiszteletet magának.”

    Az Aranylabdát háromszor (1988, 1989, 1992) elnyerő, játékos-pályafutását sérülése miatt szokatlanul korán, 29 évesen befejező egykori klasszis 1987 és 1993 között futballozott a Milanban

    stopli.hu