• paly90
    #25332
    AC Milan: Leonardo a Hamburg válogatott védőjével erősítene
    Olasz lapértesülések szerint a Milan labdarúgócsapata is élénken érdeklődik a Hamburg német válogatott védője, Jerome Boateng iránt.

    Az Il Sussidiario úgy tudja, hogy a piros-feketék szeretnék megerősíteni a hátsó alakzatukat a nyáron, és a csapatot irányító Leonardo első számú kiszemeltjei közé tartozik a 21 éves védő is. Boateng 2007-ben igazolt a Herthától a Hamburgba, ahol azóta alapemberré vált, és jó teljesítményének köszönhetően már a német válogatottban is bemutatkozott.

    Természetesen nem a Milan az egyetlen komolyabb érdeklődő a fiatal hátvéd iránt: a hírek szerint az Inter és a Manchester City is árgus szemekkel figyeli a ghánai származású futballistát. Jelenlegi szerződésében van egy pont, amely szerint 12 millió euróért bármely együttes elviheti.

    nso

    láttam már játszani,jó vétel lenne