#24563
A tegnapi 3-0-ás meggyőző siker után Ignazio Abate, Marco Borriello és Clarence Seedorf nyilatkozott a Milan Channelnek. Mindhárom Rossonero érthetően boldogan beszélt a piros-feketék újabb sikeréről, melynek köszönhetően már csak 4 pontra van a csapat a listavezető Intertől.
Ignazio Abate: "Ez a Milan egy 'nyerő mix', hiszen keverednek benne a tapasztalt, legmagasabb szinten teljesítő klasszisok, és mi, fiatal, feltörekvő játékosok. Az utóbbi csoporthoz tartozok én, és Antonini is. Mindketten próbáljuk a lehető legtöbbet kiadni magunkból, és a legmegfelelőbb hozzáállással győzelemhez segíteni a csapatot."
Marco Borriello: "Silvio Berlusconi elnök úrt megajándékoztuk, mert úgy játszottunk, ahogy akarta. Az edző továbbra is bízik bennem, én pedig nagyon sokkal tartozom neki. Tökéletesen játszottunk."
Clarence Seedorf: "Bármi történjék, mindig ég bennünk a vágy, hogy trófeákat szerezzünk, mert amikor ez teljesül, az egész éves munkánk értelmét nyeri. Mostanára sikerült kialakítani a játékunk nyugodt, tiszta képét. Úgy érzem, hogy most jutottunk el arra a pontra, amikor elmondhatjuk magunkról, hogy megtaláltuk az identitásunkat. Azért nem találtuk még meg, mert például az öt meccsel ezelőtti győzelmünk korántsem hasonlított a maira. Ma este egy elszánt csapat meggyőző sikerét láttam."