-
#24303
A Milan nem vesz új játékosokat a télen
Az AC Milan alelnöke, Adriano Galliani elmondta, a piros-feketék nem vesznek új játékosokat a téli átigazolási időszakban – egyedül David Beckham érkezik.
Annak ellenére, hogy egyre többen kritizálják az AC Milan teljesítményét (és sokan az öregnek tartott játékosokat tartják a problémák fő forrásának), a milánóiak nem tervezik új labdarúgók vásárlását, legalábbis nem a téli átigazolási szezonban
„Nem beszéltem arról, hogy vennénk játékosokat – egyedül David Beckham érkezik majd januárban, senki más" – nyilatkozta Galliani a Sky Sport Italiának.
A piros-fekete klub alelnöke azt is elmondta, hogy a Milan nem akarja eladni holland csatárát, Klaas-Jan Huntelaart: „Huntelaar? Nem eladó. Ő vérbeli befejező csatár, aki a büntetőterületen belül életveszélyes, csak az a gond, hogy eddig nem szolgáltuk ki megfelelően."
A sportvezető (aki mostanában nem lehet elégedetlen, hiszen a Milan sorozatban harmadik győzelmét aratta) arról is beszélt, milyen fontos a klub számára a Bajnokok Ligája.
„Egyszerűen nem maradhatunk le a BL-ről. Az a célunk, hogy megnyerjük, a bajnokságban pedig dobogós helyen kell végeznünk, hogy jövőre is indulhassunk a sorozatban."
-------------------------
Sajnálom srácok de ez szánalmas:
Huntelaar vérbeli befejező csatár: na jó, de ennek semmi jelét nem látni eddig...
Beckham: igen, jobb lesz egy fokkal a középpálya, de akkoris... ide emberek kellenek, minőségi, fiatal játékosok, akik nem esnek össze a hatvanadik percben a fáradtságtól...
Megnyerni a BL-t... Kicsit korai még erről beszélni, ez csak a csoportkör, és valahogy nem hiszem, hogy ez a keret fel tudja venni a versenyt mondjuk egy fiatal MU-val, vagy Barcával.
Dobogós helyen kell végezni: ha ezt 2000 körül mondja, akkor meglincselnék, hogy ilyet mert mondani, egy Milan-presztizsű klubnak nem a dobogóért kell harcolnia, hanem SCUDETTO-ért.
Már előre látom (bár ne legyen igazam), bajnokság 3-4. helye, egy BL negyeddöntő, és majd jól meg lesz mondva, hogy a csapat a hírnevének megfelelően szenzációsan teljesített, és remek a bajnokságban elért helyezés. Sőt, mivel összeszoktak a játékosok, ezért nem kéne megbontani a csapategységet így nem igazolnak senkit (vagy pár 30-as rutinos rókát)
Sajnálom, lehet, hogy a rivalizálás is beszél belőlem, de rohadtul úgy látom, hogyha ezen az úton mentek tovább, akkor hamar csak középmezőnybéli csapat lesz a Milanból...
Kiváncsi vagyok, még idén elhajtják e az egész vezetőséget a jó büdös francba, vagy szenved még egy két idényt a klub.
Sorry, ha valakit megbántottam ezzel, remélem nem lesz harag :)
