-
#23963
Mérkőzés utáni értékelések:
GALLIANI
“Storari bravúrral védett Mingazzini lövésénél, és akár nagy bajba is kerülhettünk volna, ha Portanove fejese bemegy. Ezt az esetet nem láttam, mert már elhagytam a páholyt, de Gattuso azt mondta nekem az öltözőben, hogy biztosan összeesek, ha élőben látom a helyzetet. Jobb, hogy nem így történt. Szerintem ma nagyon jó labdabirtoklási százalékot produkáltunk, néha előfordul, hogy keveset lősz kapura. Kiemelném Abate teljesítményét. Sokat beszélünk az utánpótlás képzésről. Ma a Cagliariban pályára lépett Astori, Marzoratti és Matri is. Nálunk ugyebár Abate játszott, aki remekül helyt állt a szélső védő pozíciójában. Dícséret illeti Kaladzét is. Sokat beszélgettem vele az utóbbi időben. Pénteken bejött a klub székházába és elmondta nekem, hogy jól érzi magát és kész a játékra. Túl van a sérülésen és a válogatottbeli öngólok is már csak rossz emlékek. Most pedig elárulok egy titkot: a mai mérkőzés előtt lementem az öltözőbe és lejátszottam a csapatnak a Bajnokok Ligája himnuszát, és ugyanezt tettem az első félidő után is. Lehet, hogy bolondnak tartanak, de újra megteszem majd a Bari ellen is. Visszatérve a játékhoz, a csapat sorozatban alakította ki a lehetőségeket. Ha Gattuso belövi a helyzetét, valószínűleg könnyebb meccs lett volna. Pato és Huntelaar? Nem volt könnyű dolguk, a Bologna jól lezárta a területeket. Pato majd belelendül, Huntelaar pedig nem igazán kapott használható labdát. A srácok követik Leonardo utasításait, és ez nyugodttá tesz. A gólunk jelzés értékű. Seedorf labdát szerez, a támadás elindul, Clarence lendületesen előrefut az üres területbe, majd visszakapja a labdát és gólt szerez. Leonardo ezt várja: szervezettség és sok labda nélküli mozgás. Most megyünk Udinébe. Az első három hely valamelyike a célunk."
LEONARDO
“Nem tudom, hogy túl sokat kiabálok-e vagy pedig túl gyenge a hangom, de én ilyen vagyok. A viccet félretéve, ma nagyon elégedett voltam a hozzáállással és a lelkesedéssel. Azt kértem, hogy legyünk szervezettek és ez sikerült is. Nagyon sokat birtokoltuk a labdát egy fegyelmezett ellenféllel szemben. Ha csapatként tudunk működni, jól fogunk teljesíteni. A kispadon három szélős védőnk volt. Abate jól játszott a jobboldalon, sokat gyakoroltuk vele és több munkával még jobb lesz majd. A BL himnusz az öltözőben? Galliani szerepe fontos, de mentális tényezők is befolyásolják a teljesítményünket. A Bajnokok Ligája feltüzel minket, de az ellenfelek is más hangulatban lépnek pályára. A nemzetközi porondon mindenki támadni akar, ezért több hely marad a játékra. A bajnokságban nehezebb dolgunk van, mert egyes csapatok lezárják a területeket és elsősorban a védekezésre koncentrálnak. Pato? Egy remekül záró védelemmel nézett szemben, nem igazán talált utat a kapu felé. Még meg kell tanulnia bizonyos mozgásokat és ezt kell kombinálnia az ösztöneivel."
