• paly90
    #23653
    Milan: Maldini szerint lélektanilag is fontos lenne legyőzni az Intert

    Az előző szezon végén visszavonult Paolo Maldini úgy véli, hogyha az olasz labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának hétvégi rangadóján korábbi csapata, az AC Milan legyőzi az Intert, akkor az nagy lökést adhat a piros-feketéknek, és jó esélyük lesz a bajnoki címre.


    Az AC Milan két ponttal előzi meg José Mourinho csapatát egy fordulóval a Serie A rajta után. Maldini elmondta, hogy a szezon még nagyon korai szakaszában jár, de fontos lehet, hogy már a lehető leghamarabb minél nagyobb pontkülönbség legyen a két városi rivális között. „A mostani két pontos előny mindenképpen értékes" - vélte a korábbi olasz válogatott védő.

    „A felkészülési szezonban sokan nem gondolták volna, hogy ilyen jól kezd a Milan. Nagy nyomás nehezedik korábbi csapattársaimra, de most megfelelő hozzáállással készülnek a derbire" - tette hozzá Maldini, aki úgy gondolja, ha ezt a mérkőzést meg tudják nyerni, akkor a végső sikerre is esélyes a brazil Leonardo által vezetett alakulat.

    „Egy ilyen győzelem nagy lelkesedést és magabiztosságot adhat a játékosoknak és egy öt pontos vezetés már megnyugtatóbb. Igaz egy ilyen győzelem még nem garantálja a scudettót" - tette hozzá.