#23629
nem láttam a tegnapi meccset de az itteni kommentárok alapján boriello hozta felkészülési meccseken megszokott formáját, ezért bátrabban kijelenthetem hogy ez a nyilatkozat megmosolyogtató:
Borriello nyilatkozat
Serie A mérkőzésekSerie A mérkőzések“Ma este azt tettem, amit az edző kért tőlem, a csapat érdekét helyeztem előtérbe. A jó fizikai állapotomnak köszönhetően szerencsére jól sikerült számomra a mérkőzés. Lehetőségem volt kezdőként játszani, mivel Huntelaart eltiltották, és úgy érzem jól játszottam a csapattal együtt."
“Mindkét gólunkat jómagam, Pato és Ronaldinho hármasa készítette elő, vagyis jól dolgoztunk együtt. Ez egy olyan győzelem, mely önbizalmat ad nekünk és magabiztosabbá tesz a derbi előtt. Egy fontos hét következik, mely során nyugodtan edzhetünk és készülhetünk."
viszont leonardo korrekt:
Meccs után: Leonardo
Serie A mérkőzésekSerie A mérkőzésekLeonardo szavai a tegnapi győzelmet követően:
“Láttam néhány nagyon biztató jelet a csapatomtól. Ma este remek felfogásban léptünk pályára."
“Mindenki fel volt tüzelve és egy gyenge felkészülési időszakot követően mindenki bizonyítani akart a közvéleménynek és önmagának is."
“Ronaldinho bármely támadó pozícióban képes játszani és képes gólokat rúgatni a csapattársaival. Ez az ő igazi jellemzője, és úgy tűnik visszanyeri a régi sebességét a pályán, ez egyértelműen pozitívum."
"Az a legfontosabb, ahogy a csapat egésze mozog és játszik, nem szeretek külön kiemelni senkit sem, de az biztos, hogy ennek a csapatnak az egyik pillére Alessandro Nesta. a mai meccsen mindenki jól teljesített."