• Attila 007
    #23142
    Ez nagyon érdekes, amit idelinkeltél van benne egy válasz, amit a madridista.hu ról szintén ide teszek, elvilegm, ugyanarról a mélyinterjúról van szó, először a samsugsportos:

    Volt esély rá, hogy már akkor a Madridba szerződjön?
    - Visszatértem Sao Paulóba a jubileumi mérkőzés után, akkor lett volna rá lehetőség. Sok csapattól kaptam ajánlatot: végül a Milant választottam, ott akartam játszani. Aztán eljött a pillanat, amikor azt mondták, hogy a terveink nem azonosak, nem mutatnak egy iránya, ezért mennem kellett. Hat éven keresztül több ajánlat is érkezett - többek között a Madridtól is -, de csak ebben az évben hagyta nyitva a kaput a Milan. Először a City előtt. Akkor kijelentettem, hogy ha megyek, akkor csakis a Realba.

    És ime ugyanazon kérdésre a madridista.hu ról a válasz:

    A centenáriumi ünnepség után visszatértem Sao Paolóba, majd elkezdtek érdeklődni irántam. Nem sikerült megegyezni, és mindez akkor történt, amikor a Milanhoz szerződtem. Ezután a képviselők tartották fenn a kapcsolatot. Ha ajánlatot kaptam egy klubtól, mindig a Milanra hagytam a döntést, hogy határozzon a jövőm felől. Szerettem azt a klubot, és jól éreztem magam. Végül egy nap elmondtam nekik, hogy a céljaink nem összeegyeztethetők, így távozni fogok. Az ott eltöltött hat év alatt több ajánlatot is kaptam, köztük a Real Madridtól is. A Milan először idén adott lehetőséget az eligazolásra. Először a City-vel tárgyaltak, de akkor közöltem, hogy csak a Real Madridba szerződhetek.

    Érdekes............... melyik az igaz?:)