Talán ez a meccs végre észhez téríti a vezetőket, eladják Pirlót és Ronaldinhót, Kaladze, Kalac, Oddo és Borriello mellett.
Patót seggbe rúgják ötször és kap hét pofont.
Igazolunk 5 játékost, hogy ne a középmezőnyben végezzünk.
Legyünk negatívak:
Három hét múlva bajnoki nyitány idegenben. Ez a keret középmezőnyben fog végezni, jó esetben Európa-Liga. Egy Napoli, Genoa, Juventus, Inter simán verne minket, ha minden így marad.
Ha igazolunk is, szerintem már késő, ennyi idő alatt nem lehet beépíteni újakat a csapatba, megint elkövetjük ugyanazt a hibát, amit évek óta. "Jók vagyunk, erősek vagyunk, majd tétmeccsen, ez csak felkészülés bla bla"
Aztán ég a ház, jön aki maradt, jobb esetben. Rosszabb esetben januárig kell várni és addig valahogy tartani az esélyt a BL helyre
Végignézhetjük, hogy az Inter szépen meglép és begyűjti a 18. Scudettóját . Esetleg a Juvéban bízhatunk hátha ők lesznek a bajnokok.
A BL-ben ezekkel a játékosokkal bravúr lesz a csoportból továbbmenni.