36664
-
#23086
csak én nem látom a bwint a mezünkön? valami hülye német törvény, vagy lesz más szponzorunk? -
#23085
pontosan nekem ez vált be legjobban
link
nállam tud 16:10 et a monitoromhoz -
#23084
na még fél óra és tapadhatunk:
erre
aztán sztem 2-1 re kikapunk, remélem jobb eredmény lesz :) -
#23083
Meg Patonak valaki megmondhatná hogy visszavehetne az arcából. Nagyon nagy arca lett hirtelen neki, pedig még szinte semmit nem tett le itt az asztalra. -
#23082
Lehet, hogy több pénz jár a vereségért?? :) -
#23081
Igazolják már le Fabianot könyörgöm! -
laca70 #23080 Sajnálatos, hogy a pénz számít és nem a csapat érdeke. Az amerikai túra és ez is a pénzre megy, a játékosok nem tudnak regenerálódni. Ma lesz a Boca elleni meccs. Élőhalottak fognak poroszkálni a pályán.
-
#23079
Leonardo szavai a tegnapi 4-1-es vereség után:
"Azt gondolom, a 4-1-es eredmény kissé túlzó." - mondta közvetlenül a meccs után a MilanNews-nak
"Néhány helyen változtattunk, hogy több játékost is megfigyelhessünk. A Bayern előttünk jár a felkészülésben. Bosszantó a meccs elején kapott gól, mivel ez már nem az első eset, hogy hamar hátrányba kerülünk. A játékosaim azonban fáradtak voltak a rengeteg utazás miatt."
A Milannak ez volt sorozatban a negyedik veresége a nyáron: az Egyesült Államokban a Club America, a Chelsea, és az Inter is legyőzte őket. A csapat mérlege az elmúlt négy meccsen 4 vereség 3-10gk.
"Amikor veszítesz, lehetetlen, hogy ne légy csalódott. A játékosok még lejátszák a Boca elleni találkozót, aztán három nap pihenőt kapnak. Hétfőn elkezdhetünk készülni a bajnokságra." -
#23078
Kíváncsian várom a nyilatkozatokat a meccs után. -
#23077
Minosithetetlen szar fos jatek igy jo ha kozepmezonyben vegzunk -
#23076
Ahogy látom az első gól abból alakult ki hogy Ronaldinho elvesztette a labdát a középpályán és lerohant minket a Bayern.
Pirlo szép szabadrúgást rúgott, de sztem Butt is benne volt bőven... -
#23075
A Bayern München is megalázta a Milant
Egyszerűen képtelen nyerni a Milan a nyári felkészülési időszakban, Leonardo „gyermekei” szerda este a Bayern Münchentől kaptak 4-1-es kijózanító pofont az Audi Kupán. Az olaszokat minősíti, hogy zöldfülűek is betaláltak ellenük: Thomas Müller kétszer, az amatőr Sene Saer, illetve a válogatott Bastian Scweinsteiger egyszer volt eredményes. A német csikócsapat leiskolázta az önmagát kereső, ám azt egyelőre nem találó milánói alakulatot.
sporthíradó.hu -
Attila 007 #23074 Welcome Seria B 2010! Kajak csak hőbörgök, pedig néha azért örömet is okozhatna a kedvenc csapatunk, valami tényleg nagyon büdös, itt kajak van valami a háttérbe...........ez igy egy vicc -
#23073
és ezt mind a vezetőknek köszönhetitek... kaká árából 3 komoly játékos kijönne, és nem hinném hogy pont a Milannak ne lenne pénze azon a 65 millión felül. ez a fiatalok beépítése meg jól hangzik, csak nem egy Milantól, akik ekkora presztízzsel bírnak... -
#23072
Hát én nem tudom mi lesz itt ősztől, de hogy alázni fognak minket az tuti. Középcsapattá estünk vissza nincs mese. Cél a kupaindulás lesz ha így megy tovább... -
#23071
Legyünk pozitívak:
Talán ez a meccs végre észhez téríti a vezetőket, eladják Pirlót és Ronaldinhót, Kaladze, Kalac, Oddo és Borriello mellett.
Patót seggbe rúgják ötször és kap hét pofont.
Igazolunk 5 játékost, hogy ne a középmezőnyben végezzünk.
Legyünk negatívak:
Három hét múlva bajnoki nyitány idegenben. Ez a keret középmezőnyben fog végezni, jó esetben Európa-Liga. Egy Napoli, Genoa, Juventus, Inter simán verne minket, ha minden így marad.
Ha igazolunk is, szerintem már késő, ennyi idő alatt nem lehet beépíteni újakat a csapatba, megint elkövetjük ugyanazt a hibát, amit évek óta. "Jók vagyunk, erősek vagyunk, majd tétmeccsen, ez csak felkészülés bla bla"
Aztán ég a ház, jön aki maradt, jobb esetben. Rosszabb esetben januárig kell várni és addig valahogy tartani az esélyt a BL helyre
Végignézhetjük, hogy az Inter szépen meglép és begyűjti a 18. Scudettóját . Esetleg a Juvéban bízhatunk hátha ők lesznek a bajnokok.
A BL-ben ezekkel a játékosokkal bravúr lesz a csoportból továbbmenni.
acm.hu-ról -
#23070
Szegény Leo elgondolt valamit, amihez megfelelő játékosok kellenek, amíg az nincs addig megy ez az alkalmi, "próbáljuk kitalálni h ez a majnem 0 keret mire elég c. dolog megy"
a fejétől bűzlik itt a hal -
#23069
pato-dinho nem tud összejátszani, sajna egyik sem félisten és nem tudja átvinni 10 játékoson a labdát... de többet várnék én is tőllünk, nagyából egyet értek veled. én nem csak a játékosokban keresném a hibát, sztem a taktika nincs jól összerakva. -
#23068
én már visszasírom Seedorfot... -
#23067
81.percben volt az első kaput eltaláló lövésünk, Pirlo szabijából, az első félidőben macska-egér harc a Bayern javára, semmi labdaszerzés, csatárok mintha a pályán se lettek volna, Flamini,Abate futott, Jankulovskit észre sem lehetett venni, Favallival együtt, tehát a kpálya és támadójáték hiánya miatt folyamatosan Nesta-Silva párosnak volt dolga...( Silva arcára volt írva a lecserélése előtt h minek igazoltam ide?...kb én ezt olvastam le miközben egy nagy mentés után rázta a fejét) Dinnyot,Patot picsán kell rúgni mert amit művelnek az nem a Milanba való, Pato minden labdát elad,megakad, nem tud passzolni sem, össze-vissza szaladgál, komolytalan a produkciója, fejben teljesen elszállt magától, Dinnyó pedigcsak sétál és eladja a labdát, Pirlo próbálkozott de ő is kikészült erőnlétileg, ezért hibázott ennyit, jelenleg ott tartunk h nincs középpályánk és csatársorunk, egy csatárunk van: Inzaghi... vagyis egy ötlettelen támadójátéknak erős túlzással nevezhető valamink van, alibi passzokkal, a labdát nem tudjuk megtartani és a félpályánál megáll a tudomány, mi ez ha nem súlyos??? Az ilyen meccsek után reménykedem abban h Gallianiék észhez térnek... ide kellene legalább 4 játékos, ha nem több ( egy center, egy támadó kp, egy univerzális kp, és egy univerzális szélső) ha ez nem lesz meg akkor csúnya szezonunk lesz, de nem baj majd jön a fáradtak voltunk duma, meg a bajnokaink vannak és érkeztek fiatalok, nincs vezére a csapatnak, ez eddig nem a Milan, nagyon nem.... -
#23066
hát eddig ez az Onyewu sem váltotta meg a világot... -
#23065
első félidőben fogalmam nincs mi volt. 2. ban kaptuk a 2. gólt, mert a két jobb hátsó védőnk nem tudta eldönteni ki rúgja fel schwensteigert az meg elment mellettük és rúgott. 3. gól 2 en passzolgatták körül a védőinket owenyeu odaugrott, de rosszul pattant a labda rárúgták kiütötte storari, aztán még ment egy passz és gól, sztem les volt. ebből fel sem ébredtünk és megint átpasszolták a védőinket és a 4. gól. a mi egyetlen gólunkat pirlo rúgta egy fantasztikusan eltalált szabadrúgásból. -
#23064
Nápoly,Bergamo,Catania azért itt meg szoktunk szenvedni -
#23063
engem a támadásunk idegesít, az új fajta félpályáról rúgjuk boriellonak aki meg borzalmasan helyezkedik. alig vállalják be hogy előrébb vigyék a labdát.... -
#23062
nem néztem végül a meccset, de a végeredményből látom hogy 2-0 után végre szépítettünk és utána 1perc alatt kaptunk 2-t? nemhogy felpörögtünk volna...ezmiii? bár monodm nem láttam a meccset vki összefoglalná nagyvonalakban? -
#23061
Na jó van visszaszívtam, lehet aggódni... -
#23060
4-1??? mi a fasz? livescoreon frissítgetek és egyre nagyobb a különbség?:S -
#23059
na mostmár sírok :D -
#23058
3-1 közben...engem is idegesít nagyon:S -
#23057
3:1? Livescore-on néztem az eredményt -.- -
#23056
engem is idegesít h kikapunk a felkészülés során szinte mindig, de ebből még ne vonjatok le messzemenő következtetéseket. -
#23055
nagy szabadrúgás Pirlo nem felejtett el rúgni :) -
#23054
mindenkitől kikapunk..pff CAval legalább győztünk szar játékkal és öregesen -
#23053
milyen gólt kaptunk már megint. támadásunk meg egyszerűen NINCS -
#23052
neem... igazából 100% a veszélyes ránk :S -
#23051
ezek szerint a mezőn 80%a veszélyes rátok? :D -
#23050
majd megnézem a 2. félidőt :D -
#23049
erre a mai teljesítményre nem találok szavakat, ennél van lejebb??...
-
#23048
20:45től jön a Bayern elleni meccs, DigiSport valamint a német ZDF is adja!!! -
#23047
1 - SIENA - MILAN
2 - MILAN - INTER
3 - LIVORNO - MILAN
4 - MILAN - BOLOGNA
5 - UDINESE - MILAN
6 - MILAN - BARI
7 - ATALANTA - MILAN
8 - MILAN - ROMA
9 - CHIEVO - MILAN
10 - NAPOLI - MILAN
11 - MILAN - PARMA
[b]12 - LAZIO - MILAN
13 - MILAN - CAGLIARI
14 - CATANIA - MILAN
15 - MILAN - SAMPDORIA
16 - MILAN - PALERMO
17 - FIORENTINA - MILAN
18 - MILAN - GENOA
19 - JUVENTUS - MILAN
a rangadókat és a veszélyes meccseket emeltem ki ..
