• Palinko
    #22800
    hát fabiano ügye elég sajátos, egyik barátom másolta be nekem a cikket most megteszem én is:

    A Sky Sport Italia értesülései szerint Adriano Galliani, a Rossoneri (al)elnöke a Sevilla mellett hosszas tárgyalások közepette próbál egyezségre jutni a Luis Fabiano játékjogát 65%-ban birtokló RIO nevű céggel.
    - Fabiano többségi tulajdonát a RIO befektetővállalat képezi, mely elküldött néhány ügyvédet Via Turatiba, a Milan vezetőinek főhadiszállására, hogy tárgyaljanak Adriano Gallianival.



    Az ügy igen komplikált, ugyanis a harmadik résztvevő, a RIO hajlandó eladni Fabianót a piros-feketéknek, ám a Sevilla őszintébb ajánlatot szeretne látni egyik legértékesebb játékosáért cserében.



    A Milan már tett egy 14 millió eurós ajánlatot az andalúz klubnak,ám azt elutasították, így Galliani szövetkezni próbál a RIO-val, hogy nyomást gyakoroljanak a Sevillára. A dolgot viszont nehezíti, hogy Luis Fabiano addig biztosan nem igazolhat Milánóba, amíg a Rio és a Sevilla nem köt megállapodást.



    A hírek szerint a Via Turatiban jelenleg is egy stratégián dolgoznak a felek, ami meggyőzné a spanyol klubot Fabiano eladásáról. A tárgyalás eredményéről órákon belül tájékoztatást fogunk adni.