• paly90
    #22368
    Kaká eladása után további megszorítások jönnek az AC Milannál
    A Kaká eladásából származó jelentős bevétel ellenére 30 százalékkal csökkenti labdarúgói fizetését az AC Milan. A Gazzetta dello Sport című sportlap szerdai cikke szerint az olasz sztárcsapatnál úgy számolnak, hogy ezzel a lépéssel évente 45 millió eurót takarítanak majd meg.

    Úgy tűnik, hogy az AC Milannál nem állnak meg Kaká eladásánál a klub anyagi helyzetének stabilizálásában. A Gazzetta dello Sport értesülései szerint a piros-fekete együttes vezetői úgy döntöttek, hogy 30 százalékkal csökkentik a játékosok fizetését.

    Pedig az olasz bajnokságban harmadik helyen végző milánóiak a múlt héten 67 millió euróért adták el legjobbjukat, a brazil Kakát a Real Madridnak. Az aranylabdás középpályás távozásával bruttó 20 millió euró szabadul fel az együttes éves büdzséjében, de úgy látszik, ez nem elég a vezetőknek.

    A Gazzetta dello Sport számításai szerint a futballisták járandóságának 30 százalékos csökkentésével évi 45 millió eurót takarít meg a milánói klub.

    A Milan játékosai közül abszolút értékben a legjobban kereső brazil Ronaldinho veszít a legtöbbet, aki nyolcmillió eurót kap egy idényben. A második a házi kereseti listán az olasz világbajnok Andrea Pirlo, 6.5 millió euróval.


    nso.hu