• LasCar16
    #21876
    Bár az elmúlt két évben adós maradt a kiugró eredményekkel, Kínában továbbra is az AC Milan a legnépszerűbb labdarúgóklub.

    Egy szerdán publikált felmérés szerint a szurkolók 38 százaléka említette kedvencei között az olasz egyesületet, míg a második helyezett Real Madrid esetében ez az arány 22,4, a harmadikként rangsorolt Manchester Unitednél pedig 21,6 százalék.

    Ez a hatalmas futball-láz 2003-ban tört ki Kínában és hat éve folyamatosan egyre több és több Milan drukker lesz a hatalams ázsiai országban, így zsinórban minden évben Silvio Berlusconi csapata az első.

    Az élcsoport sorrendje tavaly óta nem változott, az első 15 között azonban egyre több a kínai klub - emelte ki Pierre Justo, a Sports Barometer/TNS Sport Asia, vagyis a kutatást végző cég vezérigazgatója. "Ezt azt jelzi, hogy valószínűleg megfordult a korábbi tendencia, vagyis egyre fontosabbak lesznek a hazai klubok a kínai futballszurkolók körében" - tette hozzá.

    Az első tizenötben négy angol, három olasz, két spanyol és egy német, valamint öt kínai egyesület szerepel. A 11 nagyvárosban elvégzett reprezentatív felmérésben 15 és 54 év közötti személyeket kérdeztek meg.

    acmilan.com