-
#21609
A Milan trénere, Carlo Ancelotti megtartotta szokásos, meccs előtti sajtótájékoztatóját, melyben több aktuális témáról beszélt.
A kezdőcsapat a mai meccsen
"Annak az esélye, hogy Pato játszani fog, mindössze 30%. Pato fontos a Milan számára, és holnap megpróbáljuk megmutatni, hogy nélküle is tudunk jól szerepelni. A csapat mostanság kitűnő formát mutat, és szeretnénk, ha ez a lendület kitartana a bajnokság végéig. Pato nagyon jó játékos, fiatal és remekül bánik a labdával. Egy dologban kell javulnia, méghozzá a labda nélküli mozgásban, hogy elkerülje a vele szembeni szabálytalanságokat, amikor megkapja a labdát. Pato puszta jelenléte sokat segít a csapatnak, még akkor is, ha öt meccse nem rúgott gólt. Már azzal is hozzájárul a játékhoz, hogy az ellenfeleket lefutja, s kiszolgálja a társait. Favalli valószínűleg felépül a meccsre, de még kétséges a játéka. A másik kérdés az, hogy ki tudná helyettesíteni Patót. Eközben Flamini megerősített, hogy elérhető a csapat számára."
A Palermo elleni mérkőzés
"A Palermo elleni mérkőzések az egyike az olyan meccseknek, ahol szenvedünk, de hazai pályán más a helyzet. Pillanatnyilag jó formában van a csapat, mint az ősszel voltunk azon a meccsen. A Palermo egy kiváló csapat, szervezett játékkal, s ott sokat számítanak az egyéni teljesítmények. Nekik mindegy, hogy otthon vagy idegenben játszanak, a céljuk mindenhol a győzelem, mint ahogy pár hete az Inter ellen is derekasan küzdöttek. Érdekes mérkőzésre számítok, mert mindkét csapat a győzelemre tör, majd meglátjuk, hogy ez kinek fog sikerülni. Ballardini az előző évadban a Cagliari edzője volt, s képes ki hozni a maximumot a csapatából. Miccoli mindig sok problémát okoz nekünk, hisz gyors, dinamikus és nagyon veszélyesek a lövései."
A Bajnokság
"Már nem gondolunk a Scudettóra. Pillanatnyilag csak arra gondolunk, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk, s ha meg lesz a második hely, még boldogabbak leszünk. Azt gondolom, hogy két hét múlva a Juventus elleni meccsen sok múlhat."
Ancelotti és Kaká jövője a klubnál, miután sok pletyka felmerült róluk
"Nem várok el semmit a jövőmmel kapcsolatban a klubtól. Nem kértem, hogy hosszabbítsák meg a szerződésem, mert nincs rá szükség. Ez nem a szerződésem hosszáról szól, nem kell garanciát kötnöm erről a klubbal, mert meg van a csapat és köztem lévő összhang és harmónia. A Chelsea nagyon jól tudja, hogy a szerződésem még egy évig a Milanhoz köt. Van benne igazság, hogy lenne még mit tanulni ahhoz, hogy tökéletesen tudjak angolul beszélni... De ez nem a nyelvről szól. Már beszéltem erről a klubbal, s nincsenek kérdések, mindent megbeszéltünk. Még mindig élő szerződésem van, és azt gondolom, hogy ki is töltöm. Hiddink helyzete bizonytalan, hisz ő csak egy ideiglenes megoldás, ezért normális, hogy ilyen hírek látnak napvilágot. A Chelseanak egy új edző után kell néznie, és tudják, hogy ez nem én leszek. Hogy ez után mi lesz, arról még beszélni fogok a klubbal. Nem szoktak nézeteltéréseink lenni, ezért nem adódhat semmi probléma. Ami Kakát illeti, ő már visszautasított egy ajánlatot, meg van a lehetősége, hogy továbbra is a legmagasabb szinten focizzon. Nem gondolom, hogy Kakának környezet váltásra lenne szüksége. A Milan edzője vagyok, s a jövőm nem Kakától függ." (ezt arra értette Ancelotti, hogy nemrég olyan hírt írtak, miszerint ha Carlo megy a Chelseahez, akkor megy Kaká is-szerk.)
Balotellit kifütyülték, és sok ellenséget szerzett magának
"Egyetértek azzal, amit Seedorf mondott: nem szabad összekeverni a rasszizmust a tudatlansággal."
Ibrahimovic nyilatkozata és az átigazolási piac
"Minden évben sok pletykát ír a sajtó. Bizonyos nyilatkozatokat pedig értelmezni kéne, mert csak ideiglenes jelentésük lehet. Nem gondolom, hogy ebben az évben sok nagy igazolás lesz. Az olasz klubok mind azon lesznek, hogy megtartsák a legjobb játékosaikat."
forrás: acmilan.com
