• LasCar16
    #21454
    Adriano Galliani a Milan News-nak nyilatkozott, s elmondta, hogy még mit tervez a Rossoneri erre az idényre. Az elnök úr mondatai igen meglepőek, hisz elmondása szerint a Milant nem érdekli a második hely megszerzése.

    Gallianit kérdezték a holnapi, Torino elleni mérkőzés előtt, s elmondta, hogy a jövő évi célok eléréséhez nem létfontosságú a második hely megszerzése, hisz erre a harmadik hely is elég.

    "A célunk a Bajnokok Ligája, s hogy az első háromban végezzünk a Serie A-ban" -mondta Galliani.

    "A második hely lélektani szempontból fontos, ám nem létfontosságú ahhoz, amit el akarunk érni. Tavaly az ötödik helyen végeztünk, s ha ezt nézzük, akkor mindenképpen javultunk. Jelenleg nem törődünk azzal, hogy a harmadik vagy a második helyen végzünk, a lényeg az, hogy indulhassunk a BL-ben."

    Majd arról kérdezték, hogy mi a véleménye arról, hogy az olasz csapatok idén gyengén szerepelnek az európai kupákban.

    "Új stadionok nélkül soha nem fogjuk áthidalni a pénzügyi nehézségeket. Más európai klubok ennek köszönhetően nem érzékelik annyira a válságot."

    "A Milan az elmúlt években képes volt harcba szállni európa legnagyobb klubjaival, mert Berlusconi remek csapatot rakott össze. Mindazonáltal, az olasz foci jövője nagyon gyengének tűnik, hacsak nem tesszük meg a szükséges lépéseket. Csak ismételni tudom magam, új stadonokra és több atlétikai felkészülési lehetőségre van szükség" -fejezte be.

    Végűl Galliani elmondta, hogy a Milan nem fog sokat költekezni a nyári átigazolási időszakban, mert szerinte ez a csapat is képes lesz áthidalni a nehéz időket.

    forrás: goal.com


    uccsó bekezdés az a ködösítés :Ddd